A szüleivel hetek óta nem beszélt. Meggyőzte magát, hogy Cass elvitte őket, vagy valahol meghúzták magukat. Nem érdekelte. Meg volt győződve róla, hogy a papírok megvédik.
A szerződéskötés napja egy hideg, borús keddi délelőttre esett. Wade a város legelőkelőbb bankfiókjának tárgyalójában ült, vele szemben a fejlesztő cég képviselői, és az ügyvédje. A toll már a kezében volt, hogy aláírja a végső adásvételi szerződést.
Akkor nyílt ki a tárgyalóterem ajtaja.
Wade felnézett, és az arca azonnal elvesztette minden színét. A toll, amit a kezében tartott, a mahagóni asztalra koppant.
Az ajtóban Alton és Dela Ror álltak. Nem úgy néztek ki, mint két elhagyatott öregember. Alton egy méretre szabott sötét öltönyt viselt, Dela pedig egy elegáns szövetkabátot. Mellettük Cass állt, hideg, megvető tekintettel, és Arthur Vance, az ügyvéd, kezében egy vaskos aktatáskával.
– Mi… mit kerestek itt? – dadogta Wade, miközben lassan felállt a székből. A fejlesztő cég képviselői értetlenül néztek egymásra.
– Mr. Wade Ror? – lépett előre Arthur Vance, hangja betöltötte a termet. – Én Arthur Vance vagyok, a szülei jogi képviselője. Tájékoztatom, hogy a bíróság egy órával ezelőtt ideiglenes végzést (injunction) adott ki, amely azonnali hatállyal befagyasztja az ön által birtokolt LLC minden vagyonát, beleértve ezt az ingatlant is.
Wade ügyvédje azonnal felpattant. – Ez abszurdum! Az ügyfelem jogszerűen birtokolja az ingatlant! Minden papír szabályos!
Vance gúnyosan elmosolyodott. Kinyitotta az aktatáskáját, és egy köteg dokumentumot dobott az asztalra.
– A papírok, amelyeket az ügyfele csalással, az apja bizalmával visszaélve íratott alá. Van egy teljes dossziénk, amely bizonyítja a szándékos megtévesztést, és ami még fontosabb: a rendőrség jelenleg is nyomozást folytat ügyfele ellen időskori veszélyeztetés és gondatlanság vádjával. Azzal, hogy a szüleit egy novemberi viharban, megfelelő elhelyezés nélkül az utcára tette, bűncselekményt követett el.
A fejlesztő cég emberei azonnal elkezdték összepakolni a papírjaikat. Egyikük sem akart belekeveredni egy folyamatban lévő bűnügyi és tulajdonjogi perbe.
– Várjanak! – kiáltott rájuk Wade kétségbeesetten. – Ez csak egy félreértés! A szüleim demensek, nem tudják, mit csinálnak!
Ekkor Alton, aki eddig csendben állt, előrelépett. Olyan tekintettel nézett a fiára, amit Wade még soha nem látott. Nem volt benne szeretet. Nem volt benne harag sem. Csak a teljes, jéghideg megvetés.
– Nem vagyunk demensek, Wade – mondta Alton, és a hangja mély, nyugodt volt. – Nagyon is jól tudjuk, mit csinálunk. Te voltál az, aki elfelejtette, hogy kitől kapta az életét. Elfelejtetted, hogy ki tanított meg járni, ki dolgozott napi tizennégy órát, hogy te egyetemre mehess.
Wade a szüleihez lépett, az arca eltorzult a pániktól.
– Anya… Apa, kérlek. Ne tegyétek ezt! Ha ez az üzlet nem megy át, mindent elveszítek! A házamat, a cégemet… mindent! Tönkretesztek engem!
Dela ráemelte a tekintetét. Az az asszony, aki évtizedeken át mindenkit ápolt, aki mindig a békét kereste, most úgy nézett a fiára, mint egy idegenre.
– Te tettél minket az utcára, Wade. Egy olyan otthonba akartál dugni minket, ahol Dutch-ot elvették volna tőlünk, csak azért, hogy te megtarthasd a pénzünket. Azt mondtad, ez a “felelősségteljes dolog”. Nos, most mi vagyunk felelősségteljesek.
Dela közelebb hajolt, és a hangja nem volt több egy suttogásnál, de a csendes tárgyalóban mindenki hallotta.
– Nincs többé fiunk.
Wade összerogyott a székében, a kezeibe temetve az arcát. A fejlesztők már kimentek. Az ügyvédje is sietve csomagolt, tudva, hogy ebből az ügyből egy centet sem fog látni, sőt, a saját praxisa is veszélybe kerülhet, ha kiderül, hogy asszisztált a csaláshoz.
Alton és Dela megfordultak, és kisétáltak az épületből, Cass és az ügyvédjük kíséretében. A levegő kint hideg volt, de már nem érezték fagyosnak. Szabadok voltak.
A jogi eljárás hónapokig tartott, de a végkimenetel sosem volt kétséges. A bíróság érvénytelenítette a csalással kicsikart tulajdonátruházást, és a ház visszakerült Alton és Dela nevére. Wade ellen büntetőeljárás indult, a vagyonát lefoglalták a hitelezők, a felesége pedig, amint rájött a csődre és a botrányra, beadta a válópert. A férfi, aki mindig az akart lenni a szobában, aki tudja, mit kell tenni, végül mindent elveszített a saját kapzsisága miatt.
De Alton és Dela nem költöztek vissza a régi házba.
Túl sok emlék kötődött hozzá, és az a nap, amikor a költöztetők kivitték a kanapét a verandáról, örökre beárnyékolta az épületet. Eladták a házat a saját feltételeik szerint, és a pénzt, kiegészítve a barlangból származó vagyon egy töredékével, valami másra fordították.
A Sorrel-hegyen, pontosan azon a tisztáson, ahol a régi kunyhó romjai hevertek, egy új ház épült.
Nem egy hivalkodó palota, hanem egy gyönyörű, modern, egyedi tervezésű rönkház. Cass, az építész lányuk tervezte, kifejezetten úgy, hogy minden akadálymentes legyen. A hatalmas ablakok a völgyre néztek, a nappali közepén pedig egy masszív, kőből rakott kandalló ontotta a meleget. A házhoz egy aszfaltozott, fűtött felhajtó vezetett, így a téli hó és jég már sosem jelentett akadályt.
A barlangot, amely megmentette az életüket, biztonsági ajtóval zárták le, a megmaradt hordókat pedig egy professzionális aukciósház kezelte, biztosítva, hogy a család generációkra előre anyagilag biztonságban legyen.






