Amikor befejeztem, anyám szeme könnyes volt. Nem a dühtől, hanem az aggodalomtól.

– Ó, Alekszej – suttogta, és megfogta a kezemet az asztal felett. – Miért nem szóltál? Miért gondoltad, hogy mi csak a sikeres fiunkat szeretjük? Mi a szüleid vagyunk. Család. A kudarc nem tesz téged kevesebbé a szemünkben.

Apám bólintott. – A büszkeség veszélyes tanácsadó, fiam. De azt is látom, hogy milyen emberekkel veszed körül magad. – Kátyára nézett, aki csendben ült a szélén. – Kátya, amit ma este tett, az nemcsak bátor volt, hanem kivételesen okos is. Ha ez a nő kávézótulajdonos lenne, a Starbucks retteghetne.

Kátya halkan felnevetett, és egy halvány pír jelent meg az arcán. – Köszönöm, uram.

Apám hátra dőlt a székében, és egy pillanatig gondolkodott.

– Mennyi hiányzik, Alekszej? Mennyi kell ahhoz, hogy kifizess mindenkit, és egyenesbe gyere a következő fél évre?

Meglepetten néztem rá. – Apa, nem… nem kérhetek tőled pénzt. Ez az én harcom.

– Nem kérsz. Én ajánlom fel. Befektetésként – mondta apám, és a szemeiben megcsillant az a régi üzleti szikra. – A Róma jó hely. A séfed kiváló, és a személyzeted, legalábbis Kátya biztosan, aranyat ér. De egy feltétellel adok hitelt.

– Mi az?

Apám Kátyára nézett. – Kátyát kinevezed üzletvezetőnek. Neki van szeme ahhoz, amit te, az érzelmeid miatt, nem mindig veszel észre. Szükséged van valakire, aki racionális, kemény, és aki nem fél megmondani az igazat.

Kátya szemei elkerekedtek. – Én? Mr. Volkov, én csak egy pincérnő vagyok…

– Ma estig az voltál – vágott közbe apám, egy mosollyal az arcán. – Holnaptól viszont te felelsz azért, hogy a fiam ne csináljon hülyeségeket. Mit szólsz, Alekszej?

Ránéztem Kátyára. A nőre, aki egy órával ezelőtt, amikor mindenki más elfutott volna, kiállt értem, és a saját karrierjét is kockára tette, hogy leleplezzen egy tolvajt. A nőre, akit eddig csak úgy ismertem, mint a leggyorsabb pincérnőt, de most láttam, hogy sokkal több annál.

– Azt hiszem, ez a legokosabb üzleti döntés, amit valaha hozhattam – mondtam, és egy őszinte mosoly jelent meg az arcomon. – Kátya, elfogadod a pozíciót?

Kátya lassan elmosolyodott, egy igazi, meleg mosollyal. – Elfogadom. De a tegnapi lazacot akkor sem fogom elsózni senkinek, Alekszej.

Az azt követő hetekben a Róma élete gyökeresen megváltozott.

Az Igorról szóló pletykák futótűzként terjedtek el a városban. Amikor a Pénzügyi Felügyelet valóban vizsgálatot indított ellene a Kátya által beküldött bizonyítékok alapján, a hírnév, amit Igor próbált felépíteni az új éttermével, összeomlott. A befektetők visszaléptek, a beszállítók pedig készpénzt követeltek. Igor és Alina kapcsolata sem bírta el a nyomást; a botrány kipattanása után Alina elhagyta őt, mondván, hogy “nem tud együtt élni egy bűnözővel”.

A sors iróniája az volt, hogy miközben Igor étterme lassan, de biztosan a csőd felé haladt, a Róma elkezdett fellélegezni.

Apám kölcsönéből kifizettem Viktort és a többi alkalmazottat. Kátya, mint új üzletvezető, vasmarokkal, de igazságosan vette át az irányítást. Átstrukturálta a beosztásokat, új, megbízható beszállítókat talált a húsra és a zöldségekre, és egy olyan marketingkampányt indított a közösségi médiában, ami a “Róma visszatérését” hirdette.

Az igazi fordulatot azonban egy váratlan vendég hozta el.

Két hónappal a botrányos vacsora után, egy kedd estén, az étterem ajtaja kinyílt, és Inessa Safirova lépett be.

Amikor megláttam, a gyomrom görcsbe rándult. Ő volt az a kritikus, aki elindította a lavinát a pusztító cikkével.

Kátya azonban, mintha misem történt volna, odalépett hozzá, és egy asztalhoz kísérte. Nem kivételezett vele, nem ajánlgatott neki különlegességeket, egyszerűen, de tökéletesen kiszolgálta.

Később, amikor Inessa a desszertjét várta, odaléptem az asztalához.

– Ms. Safirova. Meglep, hogy újra itt látom – mondtam, igyekezve elrejteni a hangomból a feszültséget.

Inessa felnézett a telefonjából. Az arckifejezése most nem volt olyan gőgös, mint a kritikájában.

– Alekszej. Őszinte leszek magával – kezdte, és megigazította a szemüvegét. – Hallottam a híreket Igor Bisztrovról. És arról is, hogy a Pénzügyi Felügyelet milyen dokumentumokat talált nála.

Összeráncoltam a homlokom. – Ennek mi köze a Rómához?

Inessa felsóhajtott. – Amikor azt a bizonyos kritikát írtam… Igor keresett meg. Azt mondta, aggódik a Róma miatt, hogy maga elhanyagolja az üzletet, és megkért, hogy “leplezzem le” az igazságot. Ingyenes vacsorákat és belső információkat ígért cserébe. Én pedig… nos, egy jó sztorit láttam benne. De a hús, amit akkor kaptam, valóban pocsék volt.

– Mert Igor rendelte meg a legolcsóbb, lejárt szavatosságú húst azon a héten, amikor maga jött, anélkül, hogy tudtam volna róla – mondtam, és ahogy kimondtam, a kirakós utolsó darabja is a helyére került. Igor szabotálta a saját éttermünket, hogy utána a cikkre hivatkozva nyomott áron adhassa el nekem a részét, miközben ő a közös pénzünkből nyitotta meg az új helyét.

Inessa lassan bólintott. – Ráébredtem erre én is. Szakmailag… hibáztam. Nem ellenőriztem le az indítékait. Ezért jöttem ma el.

– És mit tapasztalt? – kérdeztem, és a szívem hevesen vert.

Inessa belekóstolt a sajttortába, amit Kátya az imént hozott ki neki. Egy pillanatig ízlelgette, majd egy halvány mosoly jelent meg az arcán.