Amikor eljött a szerda este, a Róma félig tele volt. Nem volt zsúfolt, de nem is kongott az ürességtől. Kátya pontban hét előtt tíz perccel érkezett meg.
Amikor megláttam, majdnem elejtettem a borosüveget, amit épp bontottam.
A pincérnői egyenruha helyett egy egyszerű, de elegáns, sötétkék ruhát viselt, ami kiemelte a szemét. A haja nem volt a szokásos szigorú kontyba fogva, hanem lágy hullámokban omlott a vállára. Nem úgy nézett ki, mint az alkalmazottam. Úgy nézett ki, mint egy nő, akivel bármelyik férfi büszkén jelenne meg bárhol.
– Túl sok? – kérdezte, látva az arcomat.
– Nem. Tökéletes. – A torkom hirtelen kiszáradt. – A szüleim mindjárt itt vannak. A legfontosabb, hogy mosolyogj, és ha olyat kérdeznek, amire nem tudod a választ, csak nevetgélj, és mondd, hogy ezt még te is tanulod rólam.
Kátya felvonta a szemöldökét. – Alekszej, színjátszó körös voltam a gimnáziumban. Bízd rám.
Abban a pillanatban nyílt az ajtó, és a szüleim beléptek. Anyám, mint mindig, kifogástalanul volt felöltözve, apám pedig a szokásos, mindent fürkésző tekintetével pásztázta végig az éttermet.
– Alekszej! – Anyám felém sietett, és szorosan megölelt. Apám egy erős kézfogással üdvözölt, de a szeme már Kátyán pihent, aki diszkréten a hátam mögött állt.
– Anya, Apa. Ő itt Kátya.
Kátya előrelépett, és egy tökéletesen meleg, de nem túlzó mosollyal nyújtotta a kezét.
– Nagyon örülök a találkozásnak, Mr. és Mrs. Volkov. Alekszej annyit mesélt önökről.
Anyám arca felragyogott. Azonnal átvizsgálta Kátyát tetőtől talpig, és láthatóan elégedett volt az eredménnyel.
– Ó, kérlek, hívj csak Olgának! És ő itt a férjem, Nyikolaj. Milyen csodálatos, hogy végre megismerhetünk! Alekszej olyan titokzatos volt.
Helyet foglaltunk a legjobb asztalnál. Az este, legnagyobb meglepetésemre, simán indult. Kátya zseniális volt. Amikor anyám a kávézójáról kérdezte, olyan részletességgel beszélt a pörkölési eljárásokról és a beszállítói láncokról, mintha tényleg ez lenne az élete. Később rájöttem, hogy valószínűleg a barista barátnőitől szedte fel ezeket az információkat.
Apámat is levette a lábáról azzal, hogy megkérdezte a véleményét a kávézója jövőbeli terjeszkedésével kapcsolatban. Apám imádott üzleti tanácsokat osztogatni, és Kátya úgy hallgatta, mintha minden szava aranyat érne.
Közben Viktor remekműveket küldött ki a konyhából. A bor folyt, a hangulat egyre oldottabbá vált. Kezdtem elhinni, hogy talán tényleg megúszom ezt az estét, és a szüleim nyugodtan repülnek tovább, abban a hitben, hogy a fiuk élete sínre került.
De a hazugságok, akárcsak az olcsó borok, mindig rossz utóízt hagynak maguk után. És a legrosszabb rémálmom még csak most következett.
Körülbelül nyolc órakor a Róma ajtaja újra kinyílt.
És belépett Alina. A volt feleségem. És mellette Igor. A férfi, aki ellopta az éttermemet és a feleségemet.
Amikor megláttam őket, a vér megfagyott az ereimben. Mit kerestek itt? Azt mondták, külföldön vannak. És ami még fontosabb: miért pont most, amikor a szüleim itt ülnek velem szemben?
Igor egy méretre szabott, drága öltönyt viselt, Alina pedig úgy festett, mintha egy divatlapból lépett volna ki. Nem azért jöttek, hogy egyenek. Ezt onnan tudtam, hogy Igor rögtön végigmérte az asztalokat, és egy olyan mosoly ült ki az arcára, amit csak a legrosszabb szándék tud szülni.
És akkor megláttak minket.
Láttam Alina szemében a felismerést, amikor meglátta a szüleimet. Aztán meglátta Kátyát, aki mellettem ült, és akinek a keze éppen az enyémen pihent az asztalon, hogy a szüleim előtt fenntartsuk a látszatot.
Igor elindult az asztalunk felé, Alina pedig követte.
– Nos, nos, nos – kezdte Igor, és a hangja elég hangos volt ahhoz, hogy a közeli asztaloknál is felfigyeljenek rá. – Alekszej. És a boldog szülők. Micsoda meghitt családi vacsora.
Apám felállt, az arca elsötétült. Ő sosem kedvelte Igort, már a közös üzletünk előtt sem.
– Igor. Alina. Mi a célja ennek a váratlan látogatásnak? – kérdezte apám, a hangja jéghideg volt.
– Csak egy kis érdeklődés, Nyikolaj – mondta Igor, miközben gúnyosan körülnézett a félig üres étteremben. – Kíváncsi voltam, hogy tartja magát a jó öreg Róma, mióta Alekszej átvette a teljes irányítást. Bár a vendégek számából ítélve… nem túl jól.
Alina közben Kátyát vizslatta.
– És ki ez a hölgy? – kérdezte Alina, a hangjában olyan mennyiségű méreggel, ami egy kisebb falu kiirtására is elég lett volna. – Csak nem egy újabb pincérnő, akit Alekszej megpróbál felhasználni?
Anyám felháborodottan felszisszent. – Ő Kátya. Alekszej barátnője. És egy kávézó tulajdonosa. Nem tudom, hogy mersz…
Igor hangosan felnevetett. A nevetése betöltötte az éttermet.
– Kávézó tulajdonos? Olga, maga sosem volt a legjobb emberismerő, de ezt még öntől sem vártam. Kátya a Róma pincérnője. Én vettem fel, még amikor a cégnél voltam. És a legutóbbi információim szerint még mindig itt dolgozik, éhbérért, amit a fia nem tud kifizetni.
A csend, ami az asztalunkra borult, olyan sűrű volt, hogy vágni lehetett volna. Anyám lassan rám nézett, a szemeiben a döbbenet és a csalódottság keveredett. Apám arca elvörösödött a dühtől.
– Alekszej. Igaz ez? – kérdezte apám, a hangja veszélyesen mély volt.






