– A pénz megzavarja a gyengék elméjét, Frank – mondta a don, miközben a tálalószekrényhez lépett, és töltött magának egy pohár tiszta vizet egy kristálykancsóból, majd átnyújtotta Mayának. – Hívd fel DeLucát a temetkezési vállalattól. Vigyék el a testet a hátsó bejáraton keresztül. Nincs rendőrség, nincs felhajtás. Aztán riaszd a déli körzet összes kapitányát. Éjfélig minden raktárunkat és kikötői dokkunkat kettőzött őrséggel akarom látni. A Morettik ma éjjel látogatókra számítanak… de mi fogunk ellátogatni hozzájuk előbb.

– Értettem, főnök – bólintott Frank, és azonnal intett a két emberének, hogy kezdjék meg az intézkedést. Aztán a lányra nézett. – És a szobalány? Mit csináljunk vele?

Salvatore lassan Frank felé fordult, és a tekintete olyan éles volt, hogy a biztonsági főnök önkéntelenül is hátrált egy fél lépést.
– Maya nem szobalány többé, Frank. Maya mentette meg az életemet ma éjjel.

A don visszafordult a lányhoz.
– Hány éves vagy, fiam?

– Huszonkettő, don Salvatore – válaszolta Maya, miközben a két kezével szorította a vizespoharat.

– Van családod Chicagóban?

A lány megrázta a fejét.
– Nincs. Anyám két éve halt meg tüdőgyulladásban. Azért jöttem ide dolgozni, hogy kifizethessem a kórházi számláit. Nincs senkim a városban.

Salvatore egy pillanatig csendben nézte őt. Látott valamit ebben a lányban, amit már évtizedek óta nem látott senkiben: egy tiszta, romlatlan erőt, egy olyan gerincet, amely nem hajlik meg sem a félelem, sem az arany súlya alatt.
– Akkor mostantól van – mondta a don halkan, de ellentmondást nem tűrően. – Holnaptól nem lépsz be többet a konyhába. Vincent szobáját kiürítik, az iratait elégetik. Te átveszed az irodáját a harmadik emeleten. Ismered a házat, látod a részleteket, és ami a legfontosabb: látod azt is, amit az én embereim a vakmerőségükben elmulasztanak észrevenni. Megtanítalak mindenre, amit a könyvekről, a szindikátusról és a túlélésről tudni kell.

Maya tágra nyílt szemekkel bámult a férfira. Nem hitt a fülének. Az alvilág legrettegettebb ura, aki épp most lőtte le a saját keresztfiát hidegvérrel, a legmagasabb pozíciót ajánlotta fel neki a birodalmában.
– Én… én nem vagyok gengszter, don Salvatore. Nem tudok ölni.

– Nem is kell ölnöd – felelte Salvatore, és az arcán halvány, szinte észrevehetetlen mosoly derengett fel. – Azt a munkát elvégzik a fegyveresek odakint. Nekem olyan valakire van szükségem mellettem, aki látja az árnyékokat, mielőtt a golyó elindulna. Olyan emberre, akiben bízhatok, amikor lehunyom a szememet ebben a házban. Te ma este bebizonyítottad, hogy többet érsz, mint az összes testőröm együttvéve.

A férfi az ablakhoz lépett. A szél még mindig süvített a betört üvegtáblán keresztül, felkavarva a földön heverő fehér papírlapokat, amelyekre Vincent a szindikátus felosztásának terveit nyomtatta.

Odakint Chicago fényei vibráltak a sötétségben. A tó fekete vize tompán morajlott a távolban, a felhőkarcolók hideg üvegfalai visszatükrözték az alvilág láthatatlan lüktetését. Salvatore tudta, hogy a következő napok háborút hoznak. A Moretti-klán rá fog jönni, hogy a belső puccs meghiúsult, és a vér bosszúért fog kiáltani az utcákon. De nem félt. A veszély nem odakint volt a sötétben – a legnagyobb veszély mindig belülről rágja a fát. És ezt a férget ma éjjel kiirtotta a saját kezével.

– Frank! – szólt hátra a don anélkül, hogy megfordult volna.

– Igen, don Salvatore?

– Hívasd az orvost a keleti szárnyba. Kösse be Maya kezét. Aztán hozass nekem egy új kabátot a gardróbból. Van egy megbeszélésem Morettiékkel a kikötőben, mielőtt felkel a nap. Ideje megtanítani nekik, hogy Chicagóban még mindig én mondom meg, ki ül az asztalfőn.

Frank tisztelgett, és intett az embereinek. A holttestet elvitték, a szoba kiürült.

Maya ott maradt a nagy tölgyfa tálalószekrény mellett, a hideg vizespoharat tartva a kezében. A füst lassan eloszlott a csillárok körül, és a betört ablakon keresztül beszűrődő hajnali derengés hideg, tiszta kékre festette a márványpadlót. Az éjszaka véget ért, de egy új, sokkal veszélyesebb élet kezdődött el számára a kúria falain belül – egy olyan élet, ahol a túlélés nem szerencse kérdése volt többé, hanem a hűségé és a könyörtelen éberségé.