Maria ujja megállt a papíron. A szíve tompán, nehéz ütemben vert a mellkasában. *T. V.* Thomas Vale, a család személyes ügyvédje, aki Luca gyerekkori barátja volt, és aki a végrendelet végrehajtását felügyelte. *V. B.* pedig nem lehetett más, mint Vincent Bellandi.

– Hol van most az apád, Lily? – kérdezte Maria, és a hangja olyan nyugodt volt, hogy az már szinte ijesztőnek hatott.

– Nem tudom – csuklott el a lány hangja. – Két nappal ezelőtt felhívott a műhelyből. Azt mondta, idegen autók állnak a háza előtt a külvárosban. Azt mondta, bújjak el a nagynénémnél, és keressem meg magát a barbecue-n, bármi áron. De amint beléptem a kapun… Vincent úr emberei a sarokba szorítottak. Elvették a táskámat, átkutattak, és amikor rájöttek, hogy nálam van egy papír, a hordóhoz vonszoltak. Azt akarták, hogy mondjam meg, hol van a többi dokumentum.

Maria lassan felállt. Odalépett az ablakhoz, amely a hatalmas, sötétedő birtokra nézett.

Az elmúlt két évben a család azt hitte, Luca halála természetes szívroham volt. Az orvosok azt mondták, a stressz, a magas vérnyomás és az évtizedes feszültség végzett vele a dolgozószobájában. De Maria mélyen a lelkében mindig érezte a keserűséget: Luca óvatos volt, egészségesen élt, és soha nem hagyott elvarratlan szálakat maga mögött. Most a kirakós darabjai kezdtek a helyükre kattanni – egy olyan vérfagyasztó képpé, amely az egész életművüket a feje tetejére állította.

A szalon ajtaja halkan megkocogtatásra került. Marco lépett be, az arca feszült volt.
– Asszonyom. Anthony Bellandi van a vonalban. Azt mondja, azonnal beszélnie kell önnel a titkosított vonalon.

—

Anthony Bellandi, Luca öccse, hét évvel ezelőtt hagyta el a családot egy heves, fegyveres vita után, miután megtagadta, hogy részt vegyen a belvárosi drogterjesztési hálózat kiépítésében. Azóta egy eldugott, észak-michigani farmon élt visszavonultan, fegyverekkel és kutyákkal körülvéve, teljesen elvágva magát a chicagói ügyektől. Maria évek óta nem hallotta a hangját.

Amikor Maria felvette a nehéz, analóg kagylót a dolgozószoba íróasztalánál, Anthony rekedtes, érdes hangja azonnal betöltötte a teret:
– Maria?
– Én vagyok, Anthony.
– A lány nálad van? – kérdezte a férfi habozás nélkül.

Maria szemöldöke összefutott.
– Honnan tudsz róla?

– Mert Daniel Carter ma hajnalban nálam kötött ki – felelte Anthony, és a hangjában felcsendült az a régi, katonás keménység, ami a Bellandi-fivéreket jellemezte. – Golyóval a vállában, egy vérző bordával. Ő mentette ki a családi könyvelés felét, mielőtt Vincent emberei felgyújtották volna a műhelyét. Maria, Luca nem szívrohamban halt meg.

A csend úgy nehezedett a dolgozószobára, mint egy mázsás kriptafedél.
– Folytasd – mondta Maria, miközben a keze görcsösen szorult a kagylóra.

– Luca rájött, hogy Vincent és Thomas Vale szövetséget kötöttek a New York-i Moretti-klánnal – mondta Anthony. – Ki akarták játszani a tengeri szállítmányozást, és fel akarták osztani a chicagói területeket, amint Luca átadja a vezetést. De Luca nem akarta átadni. Luca rájött a sikkasztásra, és meg akarta tisztítani a házat. Az orvos, aki aláírta a halotti bizonyítványt, Vale személyes fizetési listáján volt. Egy speciális szintetikus vegyületet használtak, ami szívleállást imitál, és huszonnégy órán belül nyomtalanul lebomlik a vérben.

Maria lehunyta a szemét. A sötétségben felidézte azt az éjszakát, amikor megtalálta Lucát a bőrfotelben fekve. A bőre hideg volt, a szemei csukva… és Thomas Vale ott állt mellette alig tíz perccel később, kezében a végrendelettel, vigasztaló szavakat suttogva, miközben Vincent csendben átvette a cég bankszámláinak ellenőrzését.

– És most? – kérdezte Maria. – Mit akar Vincent Cartertől?

– A bizonyítékokat – felelte Anthony. – Luca mindent dokumentált egy különálló merevlemezre. Bankszámlaszámokat, offshore átutalásokat, hangfelvételeket, amelyeken Vale és Vincent megbeszélik a mérgezés részleteit. Daniel volt az egyetlen, aki tudta a széf kódját a 4-es raktárban. Vincentnek meg kell szereznie azt a lemezt, mielőtt a szindikátus vénei felfedeznék a hiányt a pénzügyi átvilágítás során. Ha Vincent megszerzi, átveheti a teljes hatalmat, engem és téged pedig félreállít.

– Nem fogja megszerezni – mondta Maria, és a hangjában felizzott az az ősi, engesztelhetetlen tűz, amely miatt a chicagói alvilág valaha fejet hajtott előtte. – Gyere Chicagóba, Anthony. Hozd Danielt is.

– Te nem ismered a helyzetet, Maria – figyelmeztette a férfi. – Vincent már nem az a kölyök, akit ismertünk. Felfegyverzett zsoldosai vannak, és a városi rendőrség felső vezetése a zsebében van. Ha nyíltan nekirontasz, mészárlás lesz.

– Nem fogok nyíltan nekirontani – felelte a matriarcha lassan, miközben a tekintete a falon függő, bekeretezett családi fényképre tévedt, amelyen Luca büszkén állt a birtok lépcsőjén. – Ez a család az én véremből és az én lelkemből épült fel. Ha a fundamentum megrohadt, a saját kezemmel fogom felgyújtani. De a patkányok nem fognak élve elmenekülni a lángok elől.

—

Éjfélre a Bellandi-birtok teljesen elcsendesedett. A külső őrök a szokásos járőrvonalukat követték a kerítés mentén, de a belső biztonsági kamerák vezérlőtermében már Marco állt, Luca legrégebbi, leghűségesebb embere.

Maria a dolgozószobájában ült, az íróasztalon a szétszerelt törött telefonból kiszedett memóriakártyával. A laptop képernyőjén lassan betöltődött a fájl, amit a kerti kamerák rögzítettek délután.