A figyelmeztetés, amely halálos árulást leplezett le

Az első golyó kevesebb mint nyolc centiméterre Aurora Bennett fejétől csapódott be a konyha ajtajába.

A nő felvisított, miközben a fa szilánkjai az arca felé repültek.

Damian Russo elkapta a derekát, és egy rozsdamentes acélból készült előkészítő pult mögé rántotta.

– Maradj lent!

A St. Regis Chop House konyhája egy szempillantás alatt rémálommá változott.

A szakácsok elhagyták a helyüket. Egy fiatal mosogatófiú egy előkészítő asztal alá kúszott. Valahol a lengőajtókon túl emberek kiabáltak segítségért.

Aurora érezte a égő étel, a kiömlött bor és valamilyen maró, meg nem határozható szag keverékét.

Damian lebukott mellette, az acélszürke öltönye a vállánál megrepedt.

– Megsebesültél?

A nő megrázta a fejét.

– Nézz rám, Aurora!

A hangja határozott volt, de furcsán gyengéd.

– Megsebesültél?

– Nem.

– Jó. Akkor innen most kijutunk.

Egy újabb lövés dördült el a főlégtérben.

Aurora megragadta a férfi ingujját.

– Azok a férfiak látták, hogy átadtam neked a számlát.

– Tudom.

– Ismerik az arcom.

Damian arca elborult.

– Én is tudom.

Mielőtt még bármi mást mondhatott volna, Mateo Silva, a konyhafőnök ugrott elő egy nagyméretű hűtőszekrény mögül.

– Van egy árusító- és kiszállítási kijárat – suttogta Mateo. – A raktárfolyosón keresztül.

Damian a folyosó felé nézett.

– A Rush Streetre vezet?

– Nem. A szerviz sikátorba.

– Ki tudod juttatni az összes embert?

Mateo bólintott, bár a kezei remegtek.

Damian a zakójába nyúlt, és átnyújtotta a saját telefonját.

– Hívd újra a segélyhívót. Mondd meg nekik, hogy fegyveresek vannak bent, és emberek rekedtek benne. Ne tedd le.

Aurora meredten nézett rá.

Chicago legrettegettebb maffiafőnöke most adott le az egyetlen működő telefonjáról, hogy idegeneknek segítsen elmenekülni.

Ez nem az volt, amire számított.

Aztán egy hang hallatszott a lengőajtók túloldaláról:

– Hol van a csaj?

Aurora megfagyott.

Egy másik férfi válaszolt:

– A főnök azt mondta, senki sem hagyhatja el a helyet Russóval.

Az első hang visszavágott:

– Különösen a pincérnő nem.

Damian minden szót hallott.

Lassan Aurorára fordította a tekintetét.

– Beszéltél valakinek arról, amit láttál?

– Nem. Csak neked.

– Tudta valaki, hogy nekem fogsz szólni?

A pénztárgépre, a piros jelölőre és a fekete bőr mappára gondolt.

– Nem.

– Akkor valaki abban a pillanatban megváltoztatta a tervet, amikor átadtad nekem azt a számlát.

Egy borzalmas felismerés járta át a testét.

Nem csupán egy gyilkosságot akadályozott meg.

Olyan tanúvá vált, akit valaki minden áron el akart hallgattatni.

Mateo a raktárfolyosóra mutatott.

– Menjetek! Én mozgásban tartom a többieket.

Damian megfogta Aurora kezét.

Lisztzsákok, étolajak és éttermi kellékek polcai között rohantak.

A túlsó végén egy acélajtó magasodott a KIJÁRAT feliratú fényes tábla alatt.

Aurora meghúzta a kilincset.

Nem mozdult.

Megpróbálta újra.

Bezárva.

– Ez lehetetlen – mondta Mateo mögöttük. – Ennek az ajtónak belülről nyílnia kell.

Damian megvizsgálta az ajtót.

Egy nehéz biztonsági rúd volt keresztbe fektetve rajta.

Valaki szándékosan torlaszolta el a vészkijáratot.

Mögöttük a konyha ajtaja hatalmas csattanással kinyílt.

– Russo!

Damian egy magas tárolópolc mögé lökte Aurorát.

Egy golyó csapódott a fémszerkezetbe.

Dobozok zuhantak le körülöttük.

Aurora a szájára tapasztotta a kezét, hogy elfojtsa a sikolyát.

Damian előhúzta a pisztolyát a zakója alól, és a bejárat felé lőtt.

A támadó visszahúzódott.

– Mateo – kiáltotta Damian –, a rakodóajtók!

Mateo egy második folyosóra mutatott.

– A hűtőkamra mellett!

Futásnak eredtek.

Aurora cipője megcsúszott a vizes padlón, és Damian kapta el, mielőtt elesett volna.

A rakodóterület szinte teljesen sötét volt.

Az eső zuhogott a fém tolóajtókra.

Egy elhagyott kézikocsi támaszkodott a falnak.

Damian elért a vésznyitó zárhoz, és felnyomta a fémlapot.

Chicago fagyos levegője árasztotta el a teret.

Egy csodás pillanatig Aurora azt hitte, biztonságban vannak.

Aztán fényszórók világították meg a sikátort.

Egy fekete terepjáró állt keresztbe a kijáratnál.

A motor járt.

Két férfi várakozott mellette.

Damian megtorpant.

Aurora érezte, hogy a férfi ujjai görcsösen megszorítják az övét.

– Hátra – suttogta.

De mielőtt visszahúzódhattak volna, egy másik jármű nagy sebességgel robbant be a sikátorba.

Egy sötét szedán csúszott meg, és fékezett le élesen a terepjáró meg az étterem között.

A vezető oldali ajtó feltárult.

– MR. RUSSO!

Egy széles vállú férfi tántorgott ki.

Vér maszatolta el a fehér ingét.

Damian azonnal felismerte.

– Leo?

Leo Marquez hat éve vezetett Damiannak.

Ő volt a környék legnyugodtabb embere.

Ma este halálra rémültnek tűnt.

– Gyorsan be! – kiáltotta Leo.

Az egyik fegyveres emelte a fegyverét.

(A történet folytatása, kiegészítve a kért terjedelem biztosítása érdekében)

A levegőben fojtogató feszültség vibrált, ahogy Leo üvöltése visszhangzott a fémlemezek között. A lövés eldördült, de a golyó a szedán vaskos hátsó ajtajának csapódott, mély nyomot hagyva a lakkozáson. Damian egyetlen rántással beszuszakolta Aurorát a hátsó ülésre, maga pedig azonnal utánaugrott, miközben Leo már taposta is a gázt. A fekete SUV fékcsikorgás kíséretében indult utánunk, de a szüntelenül zuhogó esőben és a szűk sikátorok labirintusában a gépkocsik hamar elváltak egymástól.