– Örömmel – hördült fel Barbara néni, odamenetelve, hogy megfogja a tölgyfa keretet.
– Rhonda, állj meg! – hördült fel apa, egy lépést téve feléjük, zavarodottan és túlterhelve a hirtelen káosztól. – Miről beszélsz? Hagyd békén a kiságyat, a lányod megsérült a földön!
– Csak megjátsza a szimpátiáért, mert tudja, hogy megszégyenített! – vicsorogta Rhonda, mindkét kezével megragadva a fejtámlát, és a felhajtó kapuja felé tolva a kiságyat.
Az elülső sárgaréz görgő egyenesen a térdem felé gurult. Kétségbeesetten, megalázottan és dühösen, amiért cirkusszá változtatta anya emlékét és a babám napját, a kék-zöld bal karomat felnyújtottam a kőlapokról, és megragadtam az egyik tölgyfa lécet, hogy megállítsam, amíg átgurul a ruhámon.
– Rhonda, hagyd abba! – kiáltottam fel. – Kérlek, hagyd abba!
Rhonda lepillantott a kezemre a fán, és az udvarias maszk teljesen eltűnt. Tiszta, csúf düh torzította el az arcát.
– Vedd le a kezed a tulajdonomról! – sziszegte.
Egy erőszakos lendülettel visszalökte a nehéz tölgyfa kiságy keretét egyenesen a zúzódott bal vállamnak.
A kiságy ereje oldalra lökött Cecilia ellen, és a hátamat közvetlenül a kovácsoltvas terasztal lábának csapta. A vaslábak végigvisítottak a köveken. Az egész asztal vadul jobbra dőlt.
És pontosan a fejem felett anya cseresznyefa zenedoboza leborult a vas asztallap széléről, és egyenesen a kőlapok felé zuhant.
– Nem! – lihegtem, megpróbálva elkapni, de a gyomrom túl erősen görcsölt ahhoz, hogy elég gyorsan mozogjak.
A nehéz cseresznyefa doboz egy szürke kőlap sarkának csapódott egy éles, undorító reccsenéssel.
Nemcsak megpattant. Az ütés pont azt a pontot érte el az elülső peremen, ahol apám huszonnyolc évvel ezelőtt megolvasztotta az ólomforrasztási gyöngyöt. Egy olyan fémes csattanással, ami egy pisztolyhangnak tűnt a csendes hátsókertben, a huszonnyolc éves forrasztott sárgaréz varrat szélesre nyílt.
A nehéz fa fedél felpattant a pántokon, amint a doboz átcsúszott a köveken, és a vörös bársony belső bélés leszakadt – felfedve egy sekély, rejtett hamis aljat, amiről egyikünk sem tudta, hogy létezik.
Abból a titkos rekeszből egyetlen, szorosan összehajtogatott, fakó kék levelezőpapír-négyzet csúszott ki.
A szürke kőre ejtődött közvetlenül a térdem és Rhonda fehér dizájner platformcipője közé. Még három láb távolságból is, felfelé fordulva a ragyogó délutáni napfényben, láttam néhai édesanyánk, Opal összetéveszthetetlen, kerek kék töltőtollal írt kézírását a külső hajtáson – és az egyetlen szót, amit odaírtak: Rhonda.
Egy éles, fojtott gázst hallottam magam fölött.
Felnéztem, és láttam, hogy minden csepp vér kifut Rhonda arcából, savanyútej színűvé változtatva a bőrét. Az asztal túloldalán Barbara néni szemei tágra nyíltak a hirtelen, megmagyarázhatatlan iszonyattól.
– Rúgd be a szék alá! – siszegte kétségbeesetten Barbara néni, előrelépve és a fekete lakkcipője orrával suhintva egyet, hogy a törött zenedoboza és a kék papír a terasztal szoknyája alá csússzon, mielőtt apám elérhetne minket.
– Meg ne merd érinteni anya dobozát! – ordította Cecilia, kinyújtva a karját, hogy elállja Barbara néni lábának útját, miközben a másik kezét a hátamon tartotta.
Rhonda nem várt Barbara nénire. Egy fojtott, állati hangot adva a torkában, a harmincöt éves nővérem a piszkos kőlapokra esett, és mint egy vadállat előrevetette magát, félrelökve a törött cseresznyefa fedelet, hogy elkapja azt a fakó kék levelet, mielőtt bárki más megérinthette volna. Őrült pánikjában a jobb tenyerét végighúzta az antik sárgaréz zár recés, törött fogain. Élénkpiros vér bugyogott fel a bőrén, és a szürke kőre cseppent, miközben a reszkető ujjai a kék papír köré záródtak, hogy egy ökölbe gyűrje. Soha nem kapta meg az esélyt, hogy a zsebébe gyűrje. Hatvanhat éves apám nehéz munkáskeze ránehezedett Rhonda vérző csuklójára, mint egy vasbilincs, megállítva a karját a levegőben, amint a szeme a halott felesége kézírásával írt fakó kék levélpapírra tapadt. Gránitkemény állával apa a másik, időjárás viszontagságaitól megviselt kezét használva egyenként feszítette fel Rhonda vérrel csúszós ujjait, és kitépte a összehajtogatott kék levelet egyenesen a tenyeréből.