– Eleinte igen – vallotta be Maya őszintén. – Jelentkeztem a kúriába cselédnek, hogy bizonyítékokat keressek ellened a páncélszekrényedben. De az elmúlt három hónapban… láttam, hogyan bánsz az emberekkel. Láttam, hogy van benned becsület, amit a mai bűnözők már hírből sem ismernek. És ami a legfontosabb: megtaláltam a régi aktákat a könyvtárban. Te voltál az egyetlen, aki pénzt küldött a nagynénémnek a nagybátyám halála után, hogy el tudjunk menekülni az államból.
Salvatore lehunyta a szemét egy pillanatra. Vincent Rossi hűséges ember volt; a halála a maffiafőnök életének egyik legsötétebb kudarca volt, egy olyan seb, amit az idő sem tudott teljesen begyógyítani.
– Amikor ma este meghallottam Matteót a könyvtárban Antonio Morettivel suttogni – folytatta Maya –, rájöttem, hogy az igazi gyilkos itt van a házban. Nem hagyhattam, hogy megöljenek, Salvatore. Nemcsak azért, mert megmentetted a családomat tíz éve… hanem mert te vagy az egyetlen, aki rendet tud tenni ebben a városban.
Salvatore mély lélegzetet vett. A fegyverét biztosította, majd visszacsúsztatta a hóna alatti bőrtokba. – Rendet tenni… – ismételte meg halkan. – Ma éjjel sok vér folyt ebben a házban, Maya. És odakint, az utcákon még több fog folyni, mielőtt a nap felkel. A hír, hogy Antonio Moretti megpróbált megölni, órákon belül elér a déli klánokhoz. Nem állhatunk meg.
Ebben a pillanatban a birtok bejárata felől újabb szirénák és motorok zúgása hallatszott.
Salvatore az ablakhoz lépett, és az ujjával félrehúzta a golyószaggatta selyemfüggönyt. Odakint, a felhajtón hat fekete Lincoln kanyarodott be a kapun, mindegyiken a Falcone család címerével. A valódi hűséges emberei voltak, akiket a külső riasztórendszer automatikus vészjelzése mozgósított a belvárosi raktárakból. Az udvaron álló áruló őröket már a földre kényszerítették; a rend helyreállt a birtok körül.
Salvatore megfordult, és a lányra nézett. – Maya. A szobalányi szolgálatod ma éjjel véget ért.
A lány arca kissé elbizonytalanodott: – Elküldesz?
– Elküldelek? – Salvatore arcán felengedett a feszültség, és egy meleg, atyai mosoly jelent meg a ráncok között. – Egy olyan nőt, aki képes kicselezni egy mesterlövészt, lezárni egy biztonsági szektort és megölni a legveszélyesebb ellenségemet harminc másodperc alatt? Nem, Maya. Szükségem van valakire, akiben valóban megbízhatok. Valakire, akinek van esze, bátorsága és hűsége. Holnaptól te vezeted a belső biztonsági csapatomat. És a nagybátyád emlékére… a Rossi család visszakapja mindazt, amit Moretti elvett tőlük.
Maya lassan bólintott. A szemeiben a megkönnyebbülés és a méltóság fényei csillantak meg. – Nem fogom cserben hagyni, don Salvatore.
– Tudom, kislány – mondta a don. – Most pedig menjünk le a biztonsági szobába. Hívjuk össze a tanácsot. Meg kell értetnünk Chicagóval, hogy a Falcone család nem omlott össze. Hogy a házunk fundamentuma szilárdabb, mint valaha.
Ahogy kiléptek a szétlőtt ebédlőből a tágas, márványoszlopos előcsarnok felé, a hajnali nap első, vékony fénysugarai áttörtek a keleti ablakok üvegén, aranyba vonva a lépcsőforduló tölgyfa korlátját. Chicago felébredt a sötétségből, a tó felől hűvös, tiszta szél fújt, eloszlatva a puskapor szagát a folyosókon. Az éjszaka véget ért, és bár a háború még csak most kezdődött el az utcákon, a kúria falain belül a győzelem már megszületett.