Wenceslao előrelépett, a szeme éles volt és gyanakvó. – Hol van a unok húgom, Constanza? – kérdezte hidegen. – Ne játssza a naiv gazdát, Ferrer! Tudjuk, hogy itt van. A levelek ide futottak be. És tudjuk azt is, hogy magának hatalmas banki adósságai vannak. Barragán úr már meg is mutatta a papírokat: a Rézcsillag farm hamarosan a bank tulajdonába kerül. Ha nem adja elő a lányt, ön önkéntesen válik hajléktalanná, miközben bűnrészességgel lesz vádolva tiltott szöktetésben.
Tomás megvetően nézett a bankigazgatóra, majd az elegáns úriemberre. Nem hátrált meg egyetlen centimétert sem; a széles vállaival elállta a bejáratot.
– Ebben a házban nincs semmiféle szöktetés, Wenceslao úr – mondta Tomás olyan nyugodt, mély hangon, ami jobban félelmet keltett volna egy puskalövésnél is. – Itt egy feleség él a férjével. Constanza Aldrete az én feleségem. A neve a házasságkötési anyakönyvben szerepel, amit Santa Rosalía hivatalos jegyzője hitelesített három héttel ezelőtt. Ha bármilyen hivatalos papírja van, azt a bíró előtt mutassa be hétfőn reggel. De most… kérném, hogy hagyják el a magántulajdonunkat.
Barragán arca elvörösödött. – Maga megőrült, Ferrer! Az a nő hatalmas vagyont rejt! A bank felülvizsgálja az összes hitelét! Azonnal ki kell adni őt!
– Kicsit sem vagyok őrült, Barragán – vágta közbe egy tiszta, határozott női hang a hátuk mögül.
Constanza lépett ki a konyhából a folyosóra. Nem bújócskázott többé. A fekete kabátját viselte, a tekintete pedig olyan fenséges volt, hogy Wenceslao akaratlanul is hátrahátrált egy lépést a tornác kopott deszkáin.
– Wenceslao nagybátyám – mondta Constanza gúnyos udvariassággal. – Látom, a gyász nem viselte meg túlságosan. Alig tizennégy hónap telt el apám halála óta, de maga már a bankigazgatókkal kávézik, hogy elragadja tőlem azt, amit apám nekem szánt.
Wenceslao arcáról leolvadt a magabiztosság. – Constanza! Ne légy esztelen! Egy nő egyedül nem tud bányát vezetni! Nem értesz a részvényekhez, a tőkéhez! A jogok a családot illetik!
– A jogok az apám akaratát illetik – felelte éles hangon a nő. – És apám soha nem bízott meg magában. Azért jöttem ide, a Sierra aljába, mert tudtam, hogy a fővárosban a pénz és a korrupció mindent megvásárol. De itt, Chihuahua független földjén, a törvény azokat védi, akik dolgoznak, nem pedig azokat, akik csak lopni akarnak.
Barragán idegesen nézett a seriffhelyettesre. – Csináljon valamit, seriff! Tartóztassa le őket!
A seriffhelyettes azonban lassan leeresztette a puskáját. Ő is a környéken élt; ismerte Tomás Ferrert mint tisztességes, szorgalmas embert, és mélyen megvetette a városi bankárokat, akik csak a farmok tönkretételére utaztak. – Wenceslao úr – mondta a seriff unott hangon –, a hölgy felnőtt ember, a saját akaratából ment férjhez. Nincs parancsunk a letartóztatására. Ha polgári peres ügye van a bányajogok miatt, azt a Chihuahua-i törvényszéken kell intéznie, nem pedig egy magántanyán puskával fenyegetőzve. Szóval, uraim… azt javaslom, szálljanak vissza arra a hintóra, amivel jöttek, mielőtt a falu többi lakója is ide nem ér. És van egy olyan érzésem, hogy a szomszédok nem lennének túl vendégszeretőek velük.
Wenceslao az öklét rázta a dühdttől. – Ezt nem hagyom annyiban, Constanza! Elveszítesz mindent! A bányát zároltatni fogom! A bank pedig holnap reggel behajtja Ferrer összes tartozását!
– A tartozást pedig ma délután kifizetjük – mondta hirtelen Tomás, és a hangja tisztán csilingelt a délelőtti csendben.
Wenceslao és Barragán egyszerre fordultak felé, hitetlenkedve nézve a gazdára. – Mit mondott? – dadogta a bankigazgató. – Magának tizenkétezer peso tartozása van! Miből fizetné ki?
Constanza ekkor egy kis bőrtáskát vett elő a kabátja alól, kinyitotta, és egy olyan hivatalos, aranypecsétes dokumentumot húzott elő belőle, amelyet a mexikóvárosi Nemzeti Bank és az Aldrete Stúdió jogi képviselője írt alá.
– Ebből, Barragán úr – mondta a nő hideg mosollyal. – Ez a dokumentum igazolja, hogy a Rézcsillag farm összes fennálló hitelét, beleértve Tomás összes kamatát és jelzálogát, teljes egészében, készpénzben átutaltuk a Merkantil Bank számlájára még tegnap este, a távíró útján. A farm mostantól teljesen tehermentes. És ami azt illeti… – Constanza a bankigazgatóra nézett –, ha Barragán úr még egyszer megpróbálja a tisztességtelen befolyását használni a becsületes gazdák ellen, az én ügyvédeim fognak vizsgálatot indítani a bankja kétes ügyletei miatt.
Barragán arca hamuszürke lett. Megértette, hogy vége. Elveszítették a csatát.
Wenceslao, látva, hogy a játszma le van zárva, dühösen megfordult, és a kocsi felé indult, miközben a fogai között szentségelt. – Még találkozunk, Constanza! Ezt a győzelmet nem tarthatod meg örökké!
A hintó felverte a port, és nagy sebességgel elviharzott a sivatagi úton, maguk mögött hagyva a port és a vereséget.
A tornácon csend lett.
Tomás lassan a feleségére nézett. A szemében egyszerre volt csodálat, megkönnyebbülés és egy kis bizonytalanság. – Szóval… – mondta halkan a férfi –, tegnap este kifizette a hitelemet? Még mielőtt egyáltalán tudtam volna az egészről?