Yongmin szeme tágra nyílt. A logisztikai csoportvezetői pozíció nem csak előrelépést jelentett, de egy teljesen más osztályt, távol Jang árnyékától.

– Én… nagyon megtisztelő, elnök úr. Mindent megteszek, hogy rászolgáljak a bizalmára.

Park elnök elmosolyodott, egy valódi, meleg mosollyal. – Tudom, hogy így lesz.

Aztán felém fordult. A mosolya még szélesebb lett.

– Jae-ah. Rég láttalak. Az apád büszke lenne rád.

Kicsit zavarban voltam, de viszonzom a mosolyát. – Köszönöm, keresztapa. Sajnálom, hogy így kellett beavatkoznod.

– Ne kérj bocsánatot. Ideje volt, hogy valaki eltakarítsa a szemetet a cégből. Azt hiszem, az apád is ezt tette volna.

Megöleltük egymást, egy rövid, de őszinte öleléssel. A teremben lévő emberek most már nem tudták leplezni a kíváncsiságukat. A suttogás újra felerősödött, de ezúttal a meglepetés és a csodálat dominált. A nő, akit Jang a sárba akart tiporni, a cég teljhatalmú urának a keresztlánya volt. A hatalmi dinamika egy pillanat alatt felborult, és az új rend mindenki számára egyértelművé vált.

– Nos – mondta Park elnök, miután elengedett. – Nem akarom tovább zavarni a vacsorát. Ünnepeljenek nyugodtan. A számlát én állom.

Azzal megfordult, és az asszisztensével együtt távozott. Az étteremben egy pillanatra még megmaradt a csend, de aztán valaki elkezdett tapsolni. Egy bátortalan taps volt, de hamarosan mások is csatlakoztak, és végül az egész terem tapsolt. Nem Jang bukását ünnepelték, hanem a saját felszabadulásukat egy elnyomó zsarnok alól. És talán egy kicsit Yongmin és az én győzelmemet is.

Leültem. A lábaim remegtek, most, hogy az adrenalin szintem kezdett visszaesni. Yongmin is leült, de még mindig csak bámult rám.

– Jae-ah… – kezdte, a hangja rekedt volt. – Te… te Park elnök keresztlánya vagy?

Bólintottam. – Igen, Yongmin.

– Miért… miért nem mondtad soha?

Mély levegőt vettem. A pillanat, amitől a leginkább féltem, elérkezett. Apám vagyona, a kapcsolatai, a titok, amit oly gondosan őriztem, most lelepleződött a férjem előtt, akit pont azért szerettem, mert nem tudta ezeket.

– Mert apám megtanított rá, hogy a pénz és a hatalom megváltoztatja az embereket, Yongmin. Megváltoztatja, hogyan néznek rád, hogyan bánnak veled. Sosem akartam, hogy azért szeress, amim van. Azt akartam, hogy engem szeress. Azt az embert, aki vagyok.

Yongmin arca meglágyult. A szemeiben a zavarodottság helyét valami más vette át. Valami meleg, mély és végtelenül megértő.

– Jae-ah, te ostoba – mondta halkan, és megfogta a kezemet. – Te tényleg azt hitted, hogy engem érdekelt volna a pénzed? A hatalmad? Én azért vettelek feleségül, mert te vagy a legkedvesebb, legokosabb, leggyönyörűbb nő, akit valaha ismertem. Nem érdekel, hogy egy garasod sincs, vagy a világ leggazdagabb nője vagy. Te az én feleségem vagy.

A szavai olyanok voltak, mint egy balzsam a meggyötört lelkemnek. A könnyek, amiket egész este próbáltam visszatartani, most eleredtek. Nem a szomorúságtól, hanem a megkönnyebbüléstől és a boldogságtól. Yongmin magához húzott, és szorosan átölelt.

A vacsora hátralévő része szürreális volt. Az emberek sorra jöttek oda az asztalunkhoz, hogy gratuláljanak Yongminnak az új pozícióhoz, és hogy elnézést kérjenek a korábbi viselkedésükért. A két feleség, akik korábban suttogtak rólam, most buzgón kínálták fel a barátságukat. Yongmin mindezt a rá jellemző szerénységgel és kedvességgel fogadta. Nem volt benne káröröm, nem volt bosszúvágy. Csak a tiszta megkönnyebbülés, hogy az rémálom véget ért.

Amikor végre hazaértünk, a lakásunk csendes és békés volt. Ledobtam a cipőmet, és lerogytam a kanapéra. Yongmin leült mellém, és átkarolta a vállamat.

– Szóval… – kezdte, és egy kis mosoly jelent meg az arcán. – Park elnök keresztlánya. Még mindig nehezen hiszem el.

Elnevettem magam, és a fejét a vállára hajtottam. – Én is. Néha még én is nehezen hiszem el.

– És… a pénz? Az örökség? Ez mind igaz?

Bólintottam. – Igen. Apám nagyon sikeres volt. De hidd el, a pénz nem boldogít, Yongmin. Csak komplikálja a dolgokat. Ezért titkoltam.

– Értem. És elfogadom. De… azért egy dolgot meg kell kérdeznem.

Felnéztem rá. – Mit?

– Miért hagytad, hogy idáig fajuljanak a dolgok? Miért nem használtad a befolyásodat hamarabb, hogy megállítsd Jangot?

A kérdés jogos volt. És a válasz nem volt egyszerű.

– Mert nem akartam, hogy azt hidd, én oldom meg a problémáidat, Yongmin. Azt akartam, hogy te magad állj ki magadért. Hogy lásd, milyen ember vagy valójában. És láttam. Láttam, ahogy tűrtél, ahogy küzdöttél, és ahogy sosem adtad fel. Büszke voltam rád, Yongmin. Nagyon büszke. És amikor láttam, hogy Jang már nem csak téged bánt, hanem engem is, tudtam, hogy eljött az idő. Tudtam, hogy meg kell mutatnom neki, kivel is áll szemben.

Yongmin elmosolyodott, és megcsókolta a homlokomat. – Köszönöm, Jae-ah. Mindent. A pofont, a keresztapádat, és azt is, hogy hittél bennem.

– Mindig hinni fogok benned, Yongmin – mondtam halkan. – Mindig.

Az elkövetkező hetekben a cégben nagy változások történtek. A belső vizsgálat feltárta Jang Dae-seok visszaéléseinek teljes mértékét, és a jogi következmények nem maradtak el. A Daehan Csoport vezetősége átalakult, új, szigorúbb etikai kódexet vezettek be, és a munkavállalói jogokat is megerősítették.