– Méltóság? – Luca ajka gúnyos mosolyra húzódott, de a szemeiben nem volt semmi humoreszk. – Te beszélsz méltóságról, amikor hazudtál nekem a haláláról, bezártad a faterom öreg kutyáját egy sötét lyukba étlen-szomjan, és megpróbáltad eltitkolni ellem az igazságot? Bruno nem egy egyszerű kutya, Vanessa. Ő volt az utolsó élő kapocs az apámhoz. És te hagytad volna éhen halni egy betonlapon?

A vendégek soraiban felmordultak az emberek. Két befolyásos üzletember, akik eddig Luca szövetségesei voltak, most kényelmetlenül fészkelődött a helyén; ők is látták, hogy ez a kegyetlenség már átlépte a határokat.

– Én… én csak azt akartam, hogy simán menjenek a dolgok az esküvőnk előtt! – vonyított fel Vanessa, elveszítve a hidegvérét, és a hisztéria teljesen eltorzította az arcát. – Hát egy nyomorult dög miatt fogsz most megalázni a saját vendégeim előtt?!

Luca odalépett a menyasszonyához. Nem kiabált. Csak ránézett azzal a jeges, könyörtelen tekintettel, amitől egész Chicago alvilága rettegett.
– Az eljegyzésnek vége, Vanessa. És a te neved sem lesz többé a Moretti név semmilyen dokumentumon.

Vanessa felsikoltott.
– Ezt nem teheted meg! Összeházasodunk! Az apám üzleti partnere vagy!

– Az apád üzleti partnere voltam – javította ki Luca hűvösen. – De mostantól nem vagyok sem a partnered, sem a vőlegényed. Testőrök! Kísérjék ki ezt a nőt a házamból, és ügyeljenek arra, hogy a holmiját még ma este dobják után az utcára.

A két hatalmas testőr azonnal cselekvésre lépett; Vanessa hisztérikusan átkozódva, a drága ruháját cibálva próbált hadakozni, de ők kíméletlenül, egyetlen mozdulattal kivezette a teremből a nehéz ajtón túlra. A csattanás még sokáig visszhangzott a márványcsarnokban.

Amikor a zaj elhalkult, Luca lassan visszanézett ránk.
A földön még mindig ott feküdt Bruno, aki gyengén csóválta a farkát, mert érezte a gazdája jelenlétét. Luca letérdelt mellé, óvatosan megsimogatta a fejét, majd felém fordította a tekintetét.

– Emma – mondta lágyan, a hangjából hirtelen eltűnt minden keménység. – Köszönöm. Köszönöm, hogy megmentetted.

– Nem teszi semmit, uram – feleltem, miközben a könnyeimkel küszködtem. – Bárki ezt tette volna a helyemben.

– Nem, nem bárki – rázta meg a fejét Luca. – Sokan lettek volna, akik félrenéznek a pénzért. De te nem tetted. Holnaptól nem a szobalány-egyenruhát fogod hordani. Kinevezlek a kúria főkormányzójává, a fizetésedet pedig azonnal megduplázom. És ami a legfontosabb… Bruno megérdemli a legjobb orvosi ellátást. Te fogod intézni, hogy mindent megkapjon, amit csak kér.

Bólintottam, és éreztem, hogy a szívem mélyéről egy hatalmas kő esik le. Nemcsak az állásomat mentettem meg, nemcsak az édesanyám gyógyszereire való pénzt biztosítottam be, de egy olyan embert is láttam meg a könyörtelen maffiafőnök álarca mögött, akiben volt igazságérzet, tisztelet és szív.

Luca felállt, a karjaiba vette az öreg Brunót, és elindult vele a privát lakosztálya felé, miközben a maradék vendégek némán, tisztelettel figyelték őket. Az este nem úgy alakult, ahogy bárki is tervezte – de a házban végre helyreállt a rend.