Maria felemelte a fejét, a szemeiben félelem és düh keveredett. Kinyitotta a száját, de először nem jött ki hang a torkán. Aztán Vanessa felé mutatott a remegő ujjával.
– Nem engedtek… – suttogta az idős asszony. – Azt mondták, hogy… hogy elromlott az út. Hogy az apád sírja lezárásra került a felújítás miatt. De ez hazugság volt.
Luca lassan Vanessára nézett. A pillantása olyan hideg volt, mint a téli szél a Michigan-tó felől.
– Vanessa? Mit mondtál az anyámnak?
Vanessa kényszeredetten elnevette magát, miközben a kezeit tördelte.
– Luca, drágám, ne hallgass rá! Tudod, hogy az emlékezete már nem a régi! Az orvos is megmondta, hogy képzelődik! Csak meg akartam kímélni a felesleges utazásoktól a hidegben!
– Kímélni? – Luca hangja halkan csusszant ki a foga között. – Az én anyám egész életét az apámmal élte le. Ő volt az egyetlen, aki megérdemelte, hogy elbúcsúzzon tőle.
Maria a fia kabátujját rántotta meg.
– Luca… nem csak erről van szó. Van ott valami más is. Valami, amit nem akarták, hogy megtudj.
3. fejezet: Az igazság pillanata
A kastély hirtelen olyan csendessé vált, mintha elhagyatott lett volna. A vendégek közül többen már a kabátjukért nyúltak, érezve, hogy a maffiafőnök családi ügyei túl veszélyessé váltak egy eljegyzési vacsorához.
– Marco! – kiáltotta Luca a biztonsági főnökének, aki a sarokból figyelte az eseményeket.
– Igen, főnök?
– Ellenőrizd a temetői naplókat. És hozd ide a biztonsági felvételeket a hátsó kaputól az elmúlt három hétből.
Vanessa arcáról leolvadt minden szín.
– Nem teheted ezt! Ez az eljegyzésünk estéje! Te megalázod a saját menyasszonyodat egy szenilis öregasszony téveszméi miatt!
Luca nem kiabált. Csak odalépett a nőhöz, olyan lassan és megfontoltan, mint egy ragadozó.
– Az anyám nem szenilis, Vanessa. És te ma este bebizonyítottad, hogy többet törődsz a saját hiúságoddal, mint a családom becsületével. Az eljegyzésnek vége.
A vendégek lélegzet-visszafojtva figyelték a jelenetet. Vanessa sírva fakadt, de senki sem mert oda menni hozzá. Marco pedig már indult is, hogy végrehajtsa a parancsot.
4. fejezet: Új reggel a kastélyban
Három nap telt el az elrontott vacsora óta. Vanessa elment a birtokról – a holmiját a kapuban adták át –, és a Moretti-kastélyban végre béke uralkodott.
Aznap délután a napfény áradt be a könyvtárszobába. Maria Moretti ott ült a fotelében, az ölében a kis fadobozzal, miközben Luca a tűzhely mellett állt, és éppen egy csésze friss teát készített neki – pontosan úgy, ahogy az apja szerette.
Odaléptem az asztalhoz, hogy elvigyem a papírokat, amikor Luca megállt mellettem.
– Emily – mondta halkan. – Köszönöm, hogy kiálltál mellette.
– Csak a kötelességemet teljesítettem, uram – válaszoltam lehajtott fejjel.
Luca megrázta a fejét, és egy szelíd mosoly futott át az arcán.
– Nem a kötelességedet, Emily. A szívedet követted. És a jövőben… a családunk nem engedi meg, hogy bárki is bántson téged vagy az édesanyádat.
Maria felnézett ránk, és a zenedobozból éppen felhangzott az utolsó, tiszta dallam. A vihar elvonult, és a sírhelyek látogatása többé nem volt tiltva a múlttal békét kötő özvegy számára.






