Harper számára a Blackstone-villabeli élet olyan dologgá vált, amit sosem képzelt volna. Nicholas már nem az a makacs fiú volt, akit eszméletlenül talált egy sikátorban. Megtanult együtt élni a cukorbetegséggel, újrakezdte a kosárlabdázást, és mindenekelőtt újra mosolygott.
James is megváltozott. Az a férfi, aki egykor minden problémát fenyegetésekkel és pénzzel oldott meg, kezdte megérteni, hogy a szeretetet nem lehet kikényszeríteni.
Harper mégis tudta, hogy a változása nem lesz teljes, amíg a múlt tovább kísérti.
Egy este, miközben az ápolóiskolából tartott hazafelé, Jamest találta a nappaliban várva. Az asztalon egy elefántcsontszínű boríték feküdt.
– Kérdeznem kell valamit – mondta.
Harper letette a táskáját.
– A hangodból ítélve ez olyasmi, ami tönkreteheti az estém.
James nem mosolyodott el.
– Három évvel ezelőtt, amikor a feleségem, Elena meghalt, a rendóság arra a következtetésre jutott, hogy egy olyan férfi által szervezett rajtaütés történt, akivel elszámolni valóm volt. Meggyőztem magam, hogy az egész az én hibám. De néhány nappal ezelőtt ezt a levelet kaptam.
Átnyújtotta a borítékt.
Belül fényképek, bankszámlakivonatok másolatai és egy kézzel írt lap voltak. Harper megvizsgálta a képeket: raktárba belépő férfiak, egy sötét autó, és egy elmosódott fotón egy olyan férfi arca, akit azonnal felismert.
Vittorio Moretti volt az, James legmegbízhatóbb munkatársa.
– Mit jelent ez? – kérdezte.
– Még nem tudom. De valaki azt üzeni nekem, hogy Elena halála nem csupán ellenem irányuló bosszú volt.
Harper felemelte a tekintetét.
– Azt hiszed, Vittorio benne volt?
– Azt hiszem, három évig hazudott.
James az arcára simította a kezét. Először látta benne Harper nem a mindenki által félt főnököt, hanem azt a férfit, aki halálra rémült a gondolattól, hogy a nő, akit szeretett, olyan személy miatt halt meg, akire rábízta az életét.
– El kell menned a rendőrségre – mondta ő.
James csendben maradt.
Harper hosszan nézte.
– Tudod, mi ijeszt meg benned a legjobban, Harper?
– Gondolom, nem a kávéfőzési tehetségem.
Ezúttal James alig észrevehetően elmosolyodott.
– Nem félsz az igazat megmondani nekem. Mindenki a környezetemben megtanult igazat adni nekem. Te nem.
– Talán mert nem akarom az életem hátralévő részét azzal tölteni, hogy félek tőled.
Ezek a szavak ott lebegtek kettejük között.
James megfogta a kezét, anélkül, hogy túl erősen szorította volna.
– Nem akarom, hogy félj tőlem.
– Akkor bizonyítsd be.

Másnap reggel James találkozott az ügyvédjével. Hosszú évek óta először úgy döntött, átadja a hatóságoknak a kapott dokumentumokat, és együttműködik a nyomozókkal.
Nem volt könnyű választás. Az iratokban szereplő információk tönkretehették a hírnevét, veszélyeztethetik az üzletét, és felelősségre vonhatták a múltban hozott döntéseiért.
De addigra már megértette, hogy nem kérheti Harpertől, hogy bízzon egy olyan férfiban, aki továbbra is a saját félelmei mögé bújik.
Vittorio azonban nem maradt várakozni.
Amikor megtudta, hogy James együttműködik a hatóságokkal, eltűnt. A régi szervezet néhány embere mellé állt, meggyőződve arról, hogy a vezérük meggyengült.
Két nappal később Harper egy ismeretlen számról kapott hívást.
– Watson kisasszony?
A hang férfias volt, hideg.
– Ki beszél?
– Ha igazán törődik Nicholasszal, győzze meg James Blackstonét, hogy fejezze be a múlt kutatását. Vannak igazságok, amelyeket jobb eltemetve hagyni.
A vonal megszakadt.
Harper mozdulatlan maradt, a füléhez szorított telefonnal.
Nem volt szükség magyarázatra. Valaki tudta, ki ő, hol él, és mennyire fontos James számára.
Azon az estén mindent elmesélt neki.
Az arca megváltozott.
– Ettől a pillanattól kezdve nem mész ki egyedül.
Harper megmerevedett.
– Nem.
– Harper, nem viccelek.
– Én sem. Megszervezheted a villa biztonságát, értesítheted a rendőrséget, és megteheted a szükséges óvintézkedéseket. De nem változtathatod börtönné az életemet csak azért, mert félsz elveszíteni engem.
James ökölbe szorította a kezét.
Egy pillanatra úgy tűnt, rákényszeríti az akaratát. Aztán lassan leengedte a kezeit.
– Igazad van.
Ez egy egyszerű mondat volt, de egy olyan férfi számára ez sokat jelentett.
– Nem kérem, hogy mondj le a szabadságodról – tette hozzá. – Csak azt kérem, engedd meg, hogy a helyes módon védjelek meg.
Harper közelebb lépett hozzá.
– Nincs szükségem olyan férfira, aki mindent eldönt helyettem, James. Olyan férfira van szükségem, aki mellettem áll.
Ő a homlokát a homlokához támasztotta.
– Ezt akarom megtanulni.