Ekkor egy huszonhárom éves nő feltette a kezét.
– Öt dollár darabjáért.
Az árverésvezető elfogadta, mielőtt bárki meggondolhatta volna.
Harmincötelem. Hét elromlott gép. És egy Callie Pennington nevű fiatal nő, aki most költötte el a saját nehezen megkeresett pénzét olyan felszerelésre, amelyet senki más nem tartott érdemesnek arra, hogy elszállítsa.
A szomszédja, Rayburn Jessup a kompresszorokat bámulta.
– Tudod, hogy azok a dolgok nem működnek.
– Tudom.
– Akkor miért veszed meg őket?
– Alkatrészért, nagyrészt. Talán nem az összes alkatrészért.
Ennyit mondott Callie.
Rayburn kilencéves kora óta ismerte. Felismerte azt a kifejezést. Amikor Callie úgy vélte, hogy megértett valamit, ritkán pazarolt szavakat a védelmére.
Mégis, amit vásárolt, az a problémák gyűjteményének tűnt.
Ez 1974 márciusában történt. Callie óránként 2,15 dollárt keresett a gentryi Lunsford benzinkútnál. Gumiabroncs-javításokat végzett, berendezéseket szervizelt, és elvégezte azt a munkát, amely fenntartotta a szerviz működését.
A harmincötelem a levonások előtti több mint tizenhat órai fizetésnek felelt meg.
És olyan gépekre költötte, amelyek nem indultak el.
A történet gyorsan terjedt.
A mezőgazdasági szövetkezetben az árverésről beszéltek. A fő utcai kávézóban a vásárlás kíváncsi helyi anekdotává vált. Hamarosan szinte mindenki tudott arról a fiatal nőről, aki megvette a hét nem kívánt kompresszort.
A munkáltatója, Forest Lunsford végül felhozta a témát.
– Hallottam, hogy vettél néhány kompresszort a Tackett-féle birtokon.
– Igen.
– Mit fogsz kezdeni velük?
– Megjavítom őket.
Forest nem nevetett. Egyszerűen segítséget ajánlott fel, ha valamire szüksége lenne.
Amit nem tudott, az az volt, hogy Callie már kitalált valamit, amit a legtöbben figyelmen kívül hagytak.
Nem hét teljes kompresszort vásárolt.
Hét potenciálisan hasznos alkatrészgyűjteményt vett.
Évekkel korábban a középiskolai technika tanára, Lemule Coffee megmutatta neki, hogyan működik a légkompresszor. Megtanította neki, hogy a kopott alkatrészeket néha fel lehet újítani vagy ki lehet cserélni, feltéve, hogy az illető ismeri a vonatkozó méreteket és anyagokat.
Callie ezt soha nem felejtette el.
Az Ashby úti édesanyja háza mögött állt egy kis melléképület, amelyet fokozatosan műhellyé alakított át. Volt benne egy saját készítésű munkapad, néhány elektromos fejlesztés, egy használt kályha és olyan szerszámok, amelyeket a munkájából származó pénzén egyenként vásárolt.
Oda pakolta ki a hét gépet.
Három estén és egy egész hétvégén át szétszedte őket.
Megvizsgálta a hengereket, lemérte a furatokat, ellenőrizte a szelepeket, megvizsgálta a tartályok állapotát, és dokumentálta, hogy mely alkatrészek működhetnek együtt.
Mindent egy füzetben rögzített.
Két kompresszor túlságosan elkopott ahhoz, hogy gyakorlatias felújítás legyen belőlük. De a többi gép használható hengereket, motorokat, szelepeket és tartályokat tartalmazott.
Darabról darabra egy másik kép rajzolódott ki.
Nem volt hét értéktelen gépe.
Elég anyaga volt ahhoz, hogy három működő kompresszort építsen.
A további alkatrészek pénzbe kerültek, de kiszámolta, hogy az egész projekt körülbelül 54,20 dollárból befejezhető.
A számadatai alá egy célt írt: Minimum három működő kompresszor.
Aztán elkezdte az újjáépítést.
Az első kompresszora tizenegy estét és egy teljes szombatot vett igénybe. A Lunsfordnál végzett műszakjai után dolgozott, mérte és illesztette az alkatrészeket a kis műhelyben.
Néhány alkatrészt meg kellett tisztítani. Másokat ki kellett cserélni. Kifúrta a hengert, illesztette a gyűrűket, előkészítette a szelepeket, és egy ép tartály köré szerelte össze a gépet.
Április végén csatlakoztatta a motort, és bekapcsolta.
Elindult.
Callie a nyomásmérőt figyelte.
A nyomás folyamatosan emelkedett, amíg a kapcsoló 110 PSI-nél le nem állította a motort.
Négy perc tizenkét másodperc.
Harminc percet várt.
A nyomás megmaradt.
Engedte a levegőt, újraindította a kompresszort, és nézte, ahogy végigcsinálja ugyanezt a ciklust.
A gép működött.
Az eredményt beírta a füzetébe.
Májusra a második kompresszor is működött.
Júliusra befejezte a harmadikat.
Három megbízható gép, hét nem kívánt egységből építve, mintegy 54,20 dolláros teljes projektbefektetéssel.
De Callie nem csupán azért ment arra az árverésre, mert szerette a gépek javítását.
Sokkal nagyobb célja volt.
Forest Lunsford a visszavonulásáról beszélt. A benzinkútja 1958 óta működött, de az autópálya elkerülő útjára tervezett új benzinkút azzal fenyegetett, hogy elszívja az ügyfeleket.
Forest elgondolkodott azon, hogy eladja-e az üzletet vagy bezárja.
Callie valami mást látott.
Az új elkerülő úti kút benzint és vegyesbolti árukat fog árulni. Nem tervezte, hogy komoly gumiszervizt biztosítson.
A gazdáknak, a kamionosoknak és a helyi családoknak továbbra is szükségük lesz a gumik javítására és cseréjére.
És pontosan tudta, hogyan kell azt a munkát elvégezni.
Azt is tudta, hogy szinte minden gumisbolt gyenge pontja: amikor az egyetlen kompresszoruk elromlott, a művelet nagy része leállt.
Callie-nak három volt.
Az egyiket használhatja elsődleges gépként, a másikat tartalékként, a harmadikat pedig készleten tarthatja.
Az a megbízhatóság, amiért más tulajdonosok jelentős összeget fizettek volna, kevesebb mint hatvan dollárjába került, a munkáját nem számítva.
Szeptemberben végül megkérdezte Forestet, mit szándékozik tenni a kúttal.
Azt válelte, hogy az eladáson gondolkodik.
– Mi lesz a gumimunkával? – kérdezte.






