A seriff ezután visszanézett rám.
– Miatta van még valami, Deborah?
– Igen – mondtam, és a kezemet a nyakamba akasztott kis brass kitűzőre tettem, amit Carol segítségével most már biztosan rögzítettem a gyapjútakaró szélére. – A táskámban… a táskámban, amit elvett tőlem, van egy arany könnycsepp alakú fülbevaló. Nem az enyém. És ha megnézik a telefonját, amit most ott tart a zsebében, megtalálják azokat a bizonyos szállodai számlákat és üzeneteket, amiket hónapok óta titkolt előlem.
Derek arcán a félelem hirtelen tiszta, elemi pánikká alakult. A keze önkéntelenül a zsebébe rebbent volna, de a rendőrök már mozdultak is. Az egyikük határozott mozdulattal átnyúlt, és kihúzta Derek zsebéből a prémium kategóriás okostelefonját, valamint a fekete bőr pénztárcáját, amiből egy zsebből éppen ki is esett egy csillogó, arany könnycsepp alakú fülbevaló.
A fülbevaló a fagerendás padlóra esett, és egy kis fémes csilingeléssel megállt a seriff csizmája előtt.
Miller seriff lehajolt, felvette a kis ékszert, és egy pillanatig némán vizsgálta. Aztán felnézett Derekre, akinek a szeme most már vadul cikázott a szobában, keresve a menekülés útját, de a Red Mesa Riders hat hatalmas, bőrkabátos tagja állt a kijáratok előtt, mint egy-egy áttörhetetlen bástya.
– Hát, Lambert – mondta a seriff fojtott, megvető hangon. – Úgy tűnik, a feleséged nemcsak hogy igazat mondott, de a te saját zsebedből most hullott ki az alibi. A zaklatásért, a magántulajdon eltulajdonításáért és a cserbenhagyásért most hivatalosan is letartóztatlak.
Derek utolsó próbálkozásként felém ordított:
– Deborah! Ezt nem teheted velem! Tönkreteszed az életünket! Hát nem látod, hogy ezek őrültek? Egy bűnöző bandához állsz be a saját gyereked elől!
De én már nem néztem rá.
Elfordítottam a fejem, és a kandalló meleg tüzét, valamint az engem körbeálló, csendes, de rendíthetetlen arcokat néztem. Glenn Gentry ott állt a sarokban, a karjait összefonva a mellkasán, és egy alig látható, elégedett mosoly ült a ráncos arcán.
– Nem a saját gyerekem elől menekülök, Derek – mondtam olyan halkan, hogy szinte csak a tűz ropogása kísérte a szavaimat. – Hanem végre hazataláltam.
A rendőrök megbilincselték Derek csuklóját, és szinte vonszolva vezették ki a klubházból a rendőrautó felé. Ahogy a motorja felbőgött, és a kék villogó fénye utoljára villant be a nappali ablakán, tudtam, hogy a vihar, ami az autópályán kezdődött, végleg elült.
Margie odalépett hozzám, és egy meleg, újabb csésze teát csúsztatott a kezembe, miközben Sarah leült a fotel karfájára, és gyengéden megsimogatta a hátamat.
– Szép volt, kislány – mondta Glenn, ahogy odalépett hozzánk, és a hatalmas, olajos tenyerével könnyedén megveregette a vállamat. – Az apád nagyon büszke lenne rád. Mostantól pedig ne aggódj semmi miatt. Itt vagy a családodnál. A Red Mesa soha senkit nem hagy magára az úton.
Lenéztem a gyapjútakarón csillogó, rozsdás sárgaréz kitűzőre, és a benne rejlő három kis kék öltésre. A kinti eső elállt; a sötét sivatagi égbolton pedig, a Millhaven felé vezető utakon, lassan, de biztosan megjelentek az első csillagok. És én tudtam, hogy bárhová sodorjon is a sors a jövőben, a zsinór, amit apám kötött a lelkemhez, mostantól örökre a helyén marad.






