– Mert te vagy az utolsó, aki még emlékszik az igazságra arról, ami hét évvel ezelőtt történt a hegy lábánál – mondta sötéten. – Arról a éjszakáról, amikor az apádat meghalni hagyták.
A nevek, az emlékek, a temetetlen múlt… minden egyetlen pillanat alatt szakadt rám. Hét évvel ezelőtt az apám, a falu korábbi bírája, rejtélyes körülmények között vesztette életét az erdőben. A hivatalos verzió baleset volt. De én tudtam, hogy nem az volt. Én találtam meg a noteszét, amit aznap este elrejtettek előlünk. Egy noteszt, amely leleplezte Red Hollow befolyásos embereinek – a polgármesternek, a kereskedőknek és a bankárnak – a piszkos ügyleteit, földrabláspraktikáit.
Az a notesz azóta is rejtve maradt. Vagy legalábbis azt hittem.
– Te… – suttogtam, miközben a lépteim hátrafelé araszoltak a fal felé. – Te is ott voltál?
– Nem ott voltam, amikor meghalt – rázta meg a fejét Silas. – De én voltam az az ember, aki rátalált az apádra, mielőtt bárki más megérkezett volna. És én voltam az, aki átvette tőle a megbízást. Azt a megbízást, hogy vigyázzak rád, ha a falu egyszer ellened fordul.
Silas közelebb lépett, de nem fenyegetően. Letérdelt a padlóra, pontosan ott, ahol a rajzok hevertek, és kihúzott egy rejtett rekeszt a kis asztal alól. Ebből egy vastag, bőrbe kötött füzetet húzott elő – az apám elveszett noteszét.
– Azért vittek el ma az aukcióra, Abigail, mert a falu vezetői éveken át keresték ezt. Azt hitték, nálad van. Amikor elfogyott a pénzed, és az adósságaid miatt kiszolgáltatottá tettelek, azt hitték, végre megtalálják a holmit, amitől annyira félnek. De nem tudták, hogy én már régóta védellek téged a távolból.
A szavak súlya alatt úgy éreztem, meghajlik a hátam. Az aukció nem egy véletlenszerű kegyetlenség volt. Egy csapda volt. Egy utolsó kétségbeesett kísérlet a falu részéről, hogy megtörjenek, és kicsikarják belőlem azt, amit az apám rám hagyott.
– És te… te kivásároltál tőlük? – kérdeztem, miközben a könnyeim végre áttörték a gátat, de nem a gyengeségből, hanem a felismerésből fakadóan. – Kitetted magad mindennek, csak azért, hogy megkapaszkodj ebben a noteszben?
Silas felállt. Magasabb volt, mint valaha, és a tűzfény megvilágította az arcán húzódó, régi, fehér sebhelyet – azt a nyomot, amit a hegyek hagytak rajta, vagy talán valaki más.
– A notesz egy dolog, Abigail – mondta, és a hangja most olyan lágy volt, amit egyetlen falu lakója sem hallott volna tőle soha. – De te nem vagy holmi tulajdon. Te vagy az utolsó igaz ember ebben a völgyben. És ha a falu el akar érni téged, először rajtam kell keresztülmenniük.
A kabinon kívül a vihar hirtelen még vadabbá vált, mintha a hegy maga is tanúsítani akarná a szavait. A szél üvöltve rázta az ablakokat, de bent, a tűz melegében, a félelem átadta a helyét valami másnak. Valaminek, ami sokkal veszélyesebb volt a halálnál: a reménynek.
Silas az asztalra tette a kezét, és a szemembe nézett. – Most pedig rajtad a sor, Abigail. A puska ott van. A kulcs ott van. Dönthetsz úgy, hogy elindulsz a hajnali hóban, és visszamész a biztonságosnak hitt poklodba… vagy maradsz, és hagyod, hogy végre véget vessünk annak, amit hét éve elkezdtek.
A kezem remegett, amikor nyúltam a vas kulcsért. Nem a fegyvert vettem fel először, hanem a kulcsot. A hideg fém belemaradt a tenyerembe, de a szorításom szilárd volt.
– Nem megyekenhová, Silas – mondtam, és a hangom nem reszketett többé. – Kezdjük el.
A következő órákban a kabin belső tere egy haditanáccsá alakult. A vihar kint tombolt, de odabent a parázs fényénél Silas részletesen elmesélte mindazt, amit eddig rejtve tartott elküldött évei alatt. Kiderült, hogy nem a semmiből bukkant fel Red Hollow-ban; régen, mielőtt a hegyek közé húzódott volna, a falu egyik legmegbecsültebb lakója volt – egészen addig, amíg ő is bele nem látott a mostani vezetők által szőtt korrupciós hálóba. Az apám volt az egyetlen szövetségese, mielőtt az öreg bírát el nem hallgattatták.
– Holnap reggel, ha az időjárás engedi, a falu emberei megindulnak felfelé – mondta Silas, miközben egy olajos ronggyal gondosan átvizsgálta a puskáját. – Tudják, hogy nálam vagy. Tudják, hogy a notesz megvan. Nem fognak várni; a polgármester és a bűntársai nem engedhetik meg maguknak, hogy ez a titok napvilágra kerüljön.
– Nem félnek tőled? – kérdeztem, miközben a kályha tetején forró teát készítettem egy csorba bögrében. – Azt beszélik rólad a faluban, hogy szellem vagy, vadállat, aki senkit sem kímél.
Silas egy pillanatra felnézett, és a szája sarkában egy kesernyés, halvány mosoly villant fel. – A félelem a legjobb fegyver, Abigail. Amíg azt hiszik, hogy egy szörnyeteg vagyok, addig távol tartják magukat a kabinomtól. De ma megmutattam nekik az ellenkezőjét. Kivásároltalak egy nyilvános aukción, pénzzel, törvényesen. Az egész falu látta. Ezzel nemcsak tégedmentettelek meg, hanem sarokba is szorítottam őket. Most már nem jöhetnek csak úgy titokban, éjjel. Ha jönnek, szembe kell nézniük azzal, hogy egy nyílt összecsapást provokálnak.