A tárgyalóteremben hirtelen olyan csend lett, hogy még a falióra ketyegését is hallani lehetett. Curtis Beal mélyen belepillantott a hivatalos iratba, majd lassan felnézett, miközben a kezében tartott papírlapok finoman megremegtek a kezében.

– Grady – szólalt meg Curtis olyan hűvös, kimért hangon, amilyet ritkán hallottunk tőle az igazgatósági üléseken –, talán ideje átnéznünk a Stoker Property Services LLC utolsó négy évének pénzügyi jelentéseit. Nem gondolod?

Grady Stoker arca egy pillanatra megfeszült. A magabiztos, szinte gőgös mosoly még ott lóbálódzott a szája szélén, de a szeme már elárulta. A magabiztosság kezdett kicsúszni a lába alól, mint a futóhomok.

– Ez… ez egy teljes képtelenség! – hördült fel Grady, hirtelen előrehajolva a bőrborítású székében. – Hogy merészektök idehozni egy sértett, kirúgás elé néző mindenes által kitalált koholmányt? Egy olyan ember szavára adtok, akit ma reggel még negyven rendőr fegyverrel vett körbe lopott áru birtoklása miatt?

– Nem lopott áru volt, Grady – szólalt meg halkan egy új hang.

Minden szem a terem sarkába irányult. Boyd Kincaid seriff lépett elő a nehéz tölgyfa ajtó árnyékából. Egy vastag, barna borítékot tartott a kezében, rajta a clarksville-i kerületi bíróság hivatalos pecsétjével. A rendőrségi egyenruháján csillogó jelvény megcsillant a mennyezeti lámpák fényében.

– A teherautóban lévő építőanyagokat te raktad be csütörtök este a cég telephelyén, Stoker – mondta a seriff nyugodt, határozott hangon, miközben határozott léptekkel közeledett az asztalhoz. – A térfigyelő kamerák felvételei már nálunk vannak. Megvan az az előre fizetett telefon is, amiről a bejelentést tetted. Sőt… megvan a hívásrészletezésed is, amely pontosan arról a mobiltelefon-toronyról sugárzott, amely a te otthonodhoz a legközelebb esik.

Grady arcából a vér egy pillanat alatt kifutott. A szája tátva maradt, de hang nem jött ki rajta.

– Ez képtelenség… ti… ez konspiráció! – dadogta, és hirtelen felállt, a széke hátraesett a padlóra, hatalmas robajt keltve.

– Nincs semmilyen konspiráció, Grady – lépett előre Pearl Dunlap is, akinek a kezében egy vastag, kék dosszié lapult. Az arcán nem volt düh, csak mély, emberi csalódottság. – Tizenkilenc éven át bíztunk benned. Tizenkilenc éven át hagytuk, hogy te irányítsd a beszállítói hálózatunkat, te válaszd ki a partnereinket, és te hagyd jóvá a kifizetéseket. És te ezt arra használtad fel, hogy a saját sógorod, Cal Eaggan nevén alapított fiktív cégeken keresztül szivattyúzd ki a vállalat pénzét. Negyvenkét számla. Mindegyik pontosan hetvenötezer dollár alatt, hogy elkerülje az igazgatósági jóváhagyást. Összesen kétmillió-kétszázezer dollár.

Vivien – vagyis én magam – ott ültem a tárgyalóasztal legszélén, a cégautóm kulcsaival a zsebemben, és hirtelen rádöbbentem, hogy az apám, Harold Kates, sokkal jobban látott a jövőbe, mint azt bárki is gondolta volna. Amikor meghalt, olyan embereket hagzott hátra, akik nem a saját pecsenyéjüket sütögették, hanem védték a birodalmat, amit épített. És Blake… Blake volt az, aki csendben, szó nélkül végigcsinálta azt a piszkos munkát, amit senki más nem mert volna megérinteni.

Blake Connors odalépett a kivetítőhöz. A kopott bőrborítású noteszét nyitotta ki, amelynek minden oldala tele volt apró, precíz számításokkal, dátumokkal, fuvarlevelek számával és banki tranzakciók adataival. Nem volt benne bosszúvágy. Csak a tiszta, rideg tények.

– Ha megengedik – mondta Blake azzal a nyugodt, mély hanggal, amely annyiszor csengett a fülemben a folyosókon, miközben a csöpögő csapokat vagy a hibás izzókat javította –, áttenpnénk a részleteken. Kezdjük a 2024. március 12-i számlával. Stoker Property Services. Hetvenezer-négyszáz dollár elektromos kábelek cseréjéért a harmadik emeleten. A probléma az, hogy ezen az emeleten a kábelezést én magam végeztem el két évvel korábban, és a vezetékek azóta is tökéletesen működnek. Sőt, a szállító által megjelölt napon Cal Eaggan cége egyetlen méter kábelt sem vásárolt a nagykereskedőknél.

A teremben ülő többi igazgatósági tag döbbenten lapozott bele az eléjük tolt iratokba. Egyikük, egy idős úr, aki régóta barátja volt az apámnak, hitetlenkedve rázta a fejét.

– Istenem… Grady, hát ez hihetetlen…

– Hallgassatok el! – kiáltotta Grady, és a hangja már hisztérikus sikolyba fordult. – Ez az ember… ez a senkiházi karbantartó csak egy bérenc! Egy senki! Nincs joga…

– De igen, Grady, van joga – lépett oda hozzá Boyd seriff, és nehéz, határozott mozdulattal a vállára tette a kezét. – Blake Connors az FBI egykori kiemelt pénzügyi nyomozója volt. Olyan ügyeket göngyölített fel, amelyekhez képest ez itt csak egy kisgyermek játéka. És amikor Harold Kates felkérte, hogy vigyázzon a cégére, nemcsak egy belső ellenőrt kapott, hanem valakit, aki nem hagyja, hogy a becsületet eltapossák.

Grady megpróbált kiszabadulni a seriff szorításából, de a folyosóról további két egyenruhás rendőr lépett be, akik azonnal átvették a feladatot. A bilincs hideg csattanása visszhangzott a falak között. Abban a pillanatban, amikor a fém összezárult Grady csuklóján, a cégünk utolsó tizenkilenc évének egy sötét korszaka végérvényesen lezárult.

– Vivien – fordult felém Blake, amikor Grady-t kivezelték a teremből, és a lépések zaja elhalkult a folyosón. – Az apád még egy utolsó dolgot bízott rám. Nemcsak a pénzügyi csalásokat kellett felderítenem. Van itt még valami. Valami, ami sokkal mélyebbre nyúlik, mint a Stoker-féle számlák.