– Te tetted tönkre a saját vállalkozásodat abban a pillanatban, amikor azt hitted, hogy a tehetségem, a pénzem és az emlékeim felett is rendelkezel – válaszoltam, és egyenesen a szemébe néztem. – Most pedig felhívom a vendégeket, és elmagyarázom nekik, hogy illegális szálláshelyen tartózkodnak, amelyet egy jogosulatlan személy hirdetett.
A nővérem arca torzulni kezdett a dühdtséggel. – Nem mered!
– Próbálj meg megállítani.
Mielőtt még válaszolhatott volna, a lépcsőn lépések hangja hallatszott. Az egyik vendég, egy elegáns idsebb úr lépett be a konyhába, kezében egy bögre kávéval.
– Jó reggelt! – mondta kedvesen. – Bocsánat, de hallottam a hangokat. Minden rendben?
Vanessa azonnal megpróbálta felvenni a mosolyát, de a kezei remegtek.
– Ó, jó reggelt, uram! Semmi baj, csak a húgommal vitatkozunk egy kis családi logisztikai…
– Nem, nincs semmi családi logisztika – vágtam a szavába, és a vendég felé fordultam. – Szeretném, ha tudná, hogy ez az ingatlan nem egy hivatalos szálloda vagy üdülőhely. A nővérem engedély nélkül, illegálisan adta ki Önnek és a többi vendégnek a magánházamat. A helyi hatóságok már úton vannak.
A férfi megállt, a kávésbögre a kezében megremegett.
– Micsoda? Hogyhogy illegális?
– Úgy, hogy a szerződés, amit aláírt, érvénytelen, és a pénzét, amit Vanessának fizetett, azonnal vissza kell követelnie, mielőtt a hatóságok lefoglalják a számláit.
Vanessa felsikoltott, és felém vetette magát, de én egy határozott mozdulattal hátraléptem. A vendég arcán a megdöbbenés gyorsan átváltott dühbe. Megfordult, és visszarohant a folyosóra, hogy felébressze a társait.
—
Három órával később a faház teljesen átalakult. A vendégek dühösen pakolták a bőröndjeiket, miközben Vanessa a rendőrautó mellett állt, és kétségbeesetten magyarázkodott a rendőröknek. A papírok, amelyeket előkészített, ellene fordultak: a jogosulatlan üzleti tevékenység, a birtokháborítás és a csalás mind olyan vádak voltak, amelyekből nem tudott kikeveredni.
Daniel ott állt mellettem a teraszon, a kávémat kortyolgatva.
– Nos, Rebecca, ez gyors volt – mondta enyhe mosollyal. – A rendőrség hivatalosan is kiüríti az ingatlant, és Vanessa ellen megkezdik az eljárást.
– Köszönöm, Daniel – mondtam, miközben a hegyek felé néztem. A napfény megcsillant a hóval borított csúcsokon. A csend visszatért a házba. Az idegenek elmentek, a nyomok eltűntek, és a falak újra csak az enyémek voltak.
Vanessa a rendőrautóhoz bilincselve – vagy inkább igazoltatásra kísérve, mivel még nem volt letartóztatás, de a helyszíni eljárás zajlott – dühösen nézett rám az üvegen keresztül. De már nem érdekelt.
Ahogy a rendőrautó elhajtott a kanyarban, beléptem a nappaliba. A kandallópárkányra visszatettem Michael fényképét. Megigazítottam a keretet, és letöröltem róla egy pici port. A ház ismét csendes volt, meleg és biztonságos. És bár a karácsony nem úgy indult, ahogy terveztem, tudtam, hogy Michael büszke lenne arra, ahogy megvédtem azt, amit együtt építettünk fel.






