A kérdés úgy csapódott be a teremben, mint egy ágyúlövés.
Tamara arcáról végleg lefoszlott a gondoskodó anya álarca. A vonásai megkeményedtek, a szemei összezsugorodtak, és ahelyett, hogy sírt volna vagy védekezett volna, hirtelen egy hideg, fagyos gúny mosoly húzódott a szájára.
– Tudni akarod, Aaron? – sziszegte, és hirtelen kirántotta a karját a férfi szorításából. – Nagyon jó. Ha már úgyis mindennek vége, hát hallgasd meg! Az apád, a te drága, szent életű Beverlyd… ő tette ezt velünk! Amikor az én első férjem elhagyott, és a csőd szélén álltam a gyerekkel, oda mentem hozzá könyörögni. És tudod, mit csinált Beverly? A nevére vette a cégemet, elvette a részvényeimet, és egyetlen tollvonással kisemmizett, hogy a “nemes” kis alapítványát finanszírozza belőle! Az a kék madár nem a szeretet jele, Aaron! Az a bélyeg volt rajta mindazokon, akiket tönkretett! Én csak… én csak visszavettem azt, ami jogosan az enyém volt!
A teremben egy emberként hördültek fel a szülők. A titok, amit Tamara éveken át rejtegetett a tökéletes kisvárosi álarc mögött, egy pillanat alatt szétesett darabjaira.
Én ott álltam a csupasz fülemmel, a világ jobb oldala továbbra is néma volt, de a bal fülemben még tisztán csengett elhunyt édesanyám emléke. Beverly soha nem volt olyan ember, aki tönkretett volna bárkit is. Ő volt az, aki a saját kezével építette fel a reményt ott, ahol mások már feladták. Tamara hazugsága olyan otromba és átlátszó volt, mint a saját maga által teremtett illúzió.
Aaron arcán a fájdalom lassan átadta a helyét a kérlelhetetlen elhatározásnak.
– Pakoljatok – mondta Aaron halkan, de olyan határozottan, hogy Andrea is visszahőkölt. – Mire otthon we leszünk, a holmitegnek ki kell pakolva lennie. És te meg én, Tamara… mi legfeljebb a bíróságon fogunk találkozni a jövőben.
Tamara levegő után kapkodott, a szemeiben a tiszta düh izzott, de mielőtt még bármit mondhatott volna, Joanne Gentry finoman a vállamra tette a kezét.
– Gyere, Laurel – mondta kedvesen a tanácsadó. – Menjünk be az irodámba. Van ott egy tartalék készletünk, meg egy szakember, aki helyrehozza ezt a készüléket. És ami a legfontosabb… többé senki sem fogja elvenni tőled azt, ami a tiéd.
Megérintettem a fülem mögötti üres helyet, ahol a kis kék madár emléke még ott élt a bőröm alatt. Mély levegőt vettem, először aznap igazán szabadon, és hagytam, hogy Joanne vezessen ki a zsúfolt tornateremből, miközben a hátam mögött a családi birodalom romjai végleg porrá égtek.






