A nap felkelt Kentucky felett, megvilágítva a birtok végtelen zöld mezőit. A titok, amely huszonnégy éven át mérgezte a családok életét, végre napvilágra került.

Később délelőtt, amikor a feszültség enyhülni látszott, Dante belépett a kisteherautó melletti kis pihenőszobába, ahol én pakoltam össze a holmimat, mert azt hittem, el kell mennem.

Megállt az ajtóban, és óvatosan megfogta a kezemet.
– Hová mész, Elena?
– Azt hittem… most, hogy minden kiderült, már nincs itt keresnivalóm. A nevem összefonódott ezzel a sötét múlttal.

Dante megrázta a fejét, és a szemembe nézett, miközben a hangja teljesen megváltozott – lágyabb lett, melegebb, olyan, amilyet csak ritkán mutatott a világnak.
– A múlt a miénk, de a jövőt te írod. Az édesanyád tisztázva lesz. És te… te soha többé nem mész el innen, ha nem akarod.

Mosolyogtam, miközben a könnyeim végigfutottak az arcomon. A vihar elvonult, és a birodalom, bár megrendült, de újjászületett a tiszta igazság fényében.