– A hivatalos jelentés szerint igen – vágott közbe Vanessa, miközben gúnyos magabiztossággal nézett végig rajta. – De apám aktái mást is tartalmaznak. A halála előtti éjszakán egy nagy összegű adomány érkezett a Moretti Alapítványtól, amelyet a szegények gyógyszerellátására szántak. És Miriam Carter, a te drága bejárónőd édesanyja volt az egyetlen ügyeletes ápolónő, akinek a hozzáférési kódjával utalták át ezt az összeget egy offshore számlára.

– Ez hazugság! – léptem előre, és a hangom megremegett a dühtől. – Anyám soha nem tette volna! Ő tisztességes ember! Egész életében dolgozott, mégis nyomorban élt! Ha lopott volna, nem kellett volna most a kórházi számláiért kuncsorognunk!

Dante nem válaszolt azonnal. A tekintete sötét volt, kiszámíthatatlan. Hozzászoktam, hogy ő irányít mindent, hogy ő a könyörtelen maffiafőnök, akitől mindenki retteg, de most… most olyan férfinak tűnt, akinek a múltja darabokra hullott a szeme előtt.

– Marco – szólalt meg mély, rekedt hangon.
– Igen, főnök? – lépett elő a biztonsági főnök.
– Hozd el az archívumból a 2002-es belső ellenőrzési jelentéseket. Mindet. És kerítsd elő Dr. Evanst. Ő volt az akkori igazgató, nem igaz?
– De igen, uram. Már rég nyugdíjba vonult, de hozatom.

Vanessa gúnyosan felhorkant.
– Hiába keresitek a bizonyítékokat, Dante. A papírok nem hazudnak. Miriam Carter elmenekült a pénzzel, és utána rejtőzködött. Ezért nem találta őt senki éveken át, amíg te fel nem fogadtad a lányát a házadba, és rá nem bukkantál a nevére.

A gyomrom görcsbe rándult. Hát ezért fizette a számlákat? Nemcsak azért, mert… mert esetleg érdekeltem volna? Hanem mert felismerte a nevet?

– Dante… – szólalt meg halkan. – Nem tudtam erről. Esküszöm, hogy nem tudtam az anyám múltjáról. Én csak egy egyszerű lány vagyok, aki munkát keresett…

Dante felém fordult, és a tekintete – bár még mindig kemény volt – ellgyengült egy pillanatra.
– Tudom, Elena. Nem téged hibáztatlak.

– Még szép, hogy nem! – sikoltotta Vanessa, elveszítve a türelmét. – Egy bűnöző lányát pártfogolod egy olyan nő helyett, aki feleségül ment volna hozzád, aki méltó a nevedhez! Végeztem! Ha nem teszed ki ezt a lányt azonnal, az eljegyzésnek vége!

A bálteremben lévő csend még mélyebbé vált. Mindenki Dantét nézte. Két évig járkáltak együtt, a szövetségük a családok közötti békét szolgálta. Vanessa apja hatalmas befolyással bírt a város északi részén.

Dante megnézte a gyűrűt Vanessa ujján, majd lassan felnézett a nő arcára.
– Akkor az eljegyzésnek vége.

—

### 3. fejezet: Az igazság pillanata

Három óra telt el azóta, hogy a vendégek elhagyták a birtokot. A hatalmas terem most üresen és visszhangzatosan állt. Marco visszatért a fellelt dokumentumokkal, és az irodai asztalra tette a vastag, poros mappákat.

Ott ültem a bőrkanapé szélén, a kezeimet tördelve. Az édesanyám még mindig a kórházi ágyon feküdt, mit sem sejtve arról, hogy a múlt árnyai újra lecsaptak ránk.

Dante átlapozta a sárgult oldalakat. Az arca megkövült.
– Marco, olvastad ezt a részvétnyilvánítást?
– Igen, főnök. Valami nem stimmel a halotti bizonyítvánnyal. Lucia Moretti halálának éjszakáján a hivatalos papírok szerint szívelégtelenség lépett fel, de a kórbonctani jelentés – ami valahogy elkerülte a rendőrség figyelmét – mérgezésre utaló nyomokat említ.

Megdermedtem.
– Mérgezés?

Dante felnézett, a szemeiben hideg tűz égett.
– Az édesanyám nem természetes halállal halt meg. És az adományt, amivel Miriam Cartert vádolták… soha nem ő utalta át. A hozzáférési kódot meghamisították. Valaki más ült a terminálnál azon az éjszakán.

Marco biccentett.
– És a név, aki a pénzt felvette egy offshore számláról… Beatrice Bennett volt. Vanessa édesapja.

A szavak nehéz kőtömbökként hullottak a szobába. Vanessa családja. Ők voltak azok, akik elvették Dante édesanyját, és rákenve az egészet egy ártatlan ápolónőre, elüldözték a családunkat, hogy aztán évtizedekkel később a saját lányukon keresztül építsenek be befolyást a Moretti-birodalomba.

– Főnök – szólalt meg Marco halkan. – Mit csináljunk Bennettéggel?

Dante felállt az asztal mögül. Magas volt, fenyegető, és most olyan erőt árasztott magából, ami miatt még a saját emberei is hátrébb léptek egy fél lépést.
– Hozzátok ide mindkettőjüket. Most.

—

### 4. fejezet: Az impérium újjászületése

A hajnal első sugaraiként beszűrődött a fény a birtok ablakain, amikor a kapu előtt megállt egy fekete furgon. Bennettéket – az apát és a rettegő lányát – a biztonsági emberek kísérték be a dolgozószobába.

Vanessa arca sápadt volt, a sminkje elkenődött.
– Dante! Ez őrület! Mit képzeltek, mit csináltok? Apám befolyásos ember, nem bánhattok velünk így!

Az idős Bennett úr remegő lábakkal állt meg a szőnyeg közepén, de még próbálta tartani a méltóságát.
– Moretti… ez csak régi üzlet. A múltat hagyjuk a múltban.

Dante lassan odasétált hozzájuk. Kezében a nyomtatott dokumentummal.
– Régi üzlet? Megölertétek az édesanyámat, és egy ártatlan nőre kentétek. Azt hittétek, soha nem derül ki? Azt hittétek, hogy a lányotok majd szépen beépül ide, és elfeditek a nyomokat?

– Nincs bizonyítékotok egy tárgyalásra! – kiáltotta Bennett.
– Tárgyalás? – Dante elmosolyodott, de a mosolya rémisztőbb volt, mint a haragja. – Én vagyok a törvény ebben a városban.