– Travis – mondtam, és a hangom olyan halk volt, hogy közelebb kellett hajolnia, ha hallani akarta. – Az a tizenkét hold nem ugar. Az az első darab föld, amit a saját, véresen keresett pénzemből vettem meg, amikor te még a harmadik használt autó kereskedésedet csődbe vihitted apám pénzén. Ott van a patak, amit maga tisztítottam ki egy lapáttal augusztusban, amikor utoljára otthon jártam. És ott van a jövőm. Nem fogom elajándékozni azért, hogy te elindíthass egy újabb elhibázott üzletet.
Apám az asztalra csapott a tenyerével. A tányérok megcsörrentek.
– Nem mész sehova ezzel a szöveggel! A szerződést holnap aláíratom Earllel, és ha tetszik, ha nem, a pénz bekerül a cégbe! A tulajdoni lapon ott van az én nevem is, mint kezestárs, szóval a bank sem hagyja figyelmen kívül a szavamat!
– Akkor hívjuk fel a bankot, apa – mondtam, miközben elővettem a telefonomat a zsebemből. – Vagy még inkább… hívjuk fel a Fort Campbell-i jogi osztályt meg a helyi rendőrséget. Lássuk, mit mondanak a tisztviselők arról, amikor egy harmadik fél engedély nélkül értékesíti egy aktív állományú katona ingatlanát, akit éppen a szolgálat kötelezettségei tartanak távol a lakóhelyétől.
—
A konyhában hirtelen olyan halotti csend lett, hogy még a hűtőszekrény motorjának zúgása is megszűnt egy pillanatra.
Apám arca átváltott a dühből egyfajta hitetlenkedő döbbenetbe. Nem hitte volna, hogy képes vagyok elmenni a végsőkig. Ő egész életében abban a hitben élt, hogy a gyerekek – különösen a lányai – mindig meghajolnak a családi fegyelem és az öreg szülő akarata előtt. De elfelejtette, hogy az elmúlt kilenc évben nem a családi farm asztalánál ültem, hanem olyan embereket vezettem, akiknek az élete függött a fegyelemtől és a jogi keretek betartásától.
– Te… feljelentenéd az apádat? – kérdezte anya, és a hangja remegett, miközben a kezébe temette az arcát. – Claire, a saját apádat börtönbe juttatnád néhány hold föld miatt?
– Nem én juttatom börtönbe, anya – mondtam, és a hangom végre ellágyult egy picit, de csak annyira, hogy átérezze a helyzet súlyosságát. – Apa az, aki magát juttatja ottra azzal, hogy aláír egy olyan dokumentumot, amihez semmilyen jogi alapja nincs. Earl Witam egy komoly ember; ha rájön, hogy apám olyan ingatlant adott el neki, ami nem az övé, nemcsak a pénzét vonja vissza, hanem csalás miatt beperegleti az egészet. Apa nem nekem árt a legjobban, hanem saját magának. Én csak megpróbálom megállítani, mielőtt túl késő lenne.
Apám felállt. A széke hátracsúszott a padlón. Az arca megfakult, de a makacssága még mindig ott izzott a szemében.
– Vedd a kabátodat, Travis – mondta fojtott hangon a fiának. – Menjünk át Earlhöz. Beszéljük meg ezt a papírt anélkül, hogy itt a seregben edzett tábornokunk nekünk osztaná az esuszt.
Travis egy gyűlölködő pillantást vetett rám, felkapta a dzsekijét a fogasról, és apám nyomában kiviharzott a konyhából. A bejárati ajtó nagy csattanással vágódott be mögöttük.
A konyhában csak anya maradt meg én.
A televízióban a meccs szünetében a reklámok harsogtak. Anya ott ült a félretolt pot roast tányérja mellett, a válla kissé előregörbült, és úgy nézett ki, mint egy olyan ember, aki éppen most veszítette el az ellenőrzést az élete utolsó rendezettnek hitt szegmense felett is.
– Claire… – mondta halkan, és felém nyújtotta a kezét. – Miért kell mindennek így lennie a családunkban? Miért nem tudtok egymás mellett élni?
Odamentem hozzá, lehajoltam, és a vállára tettem a kezem.
– Anya, én nem akarok háborút apával meg Travissel. De az életemet nem adhatom oda csak azért, hogy Travis megint megússza a saját hibáit. Ha apának segítség kell a tartozásaihoz, azt megbeszélhetjük. De a földem az enyém. És az is marad.
—
Kora este volt, amikor visszavezettem a tizenkét holdas birtokomra.
A nap lebukott a tennessee-i dombok mögött, hosszú, sötét árnyékokat vetve a régi, elhagyatott fűzfákra és a kerítésoszlopokra. A kocsim fényszórói megvilágították a bejárati kaput, amit két éve én magam festettem le olajzöldre.
Megálltam a földúton, leállítottam a motort, és kiszálltam. A hűvös, tiszta levegő azonnal megcsapta az arcomat. A távolból a patak csobogása hallatszott, meg a ciripelő tücskök hangja.
A zsebemben megcsörrent a telefon.
Nem apám volt, és nem is Travis.
Egy ismeretlen szám hívott Columbia belvárosából.
– Halló? – vettem fel a telefont.
– Collins törzsőrmester? – egy határozott, idösebb férfi hang szólalt meg a vonal túlsó végén. – Itt Earl Witam. Remélem, nem zavarok ilyen késő este.
Megfeszültem a telefon mellett.
– Nem zavar, Mr. Witam. Hallgatom.
– Azért hívom, mert Walter apja ma este átjött hozzám azzal a papírral meg a 180 ezer dolláros ajánlattal. Azt mondta, a föld a tiéd, de te beleegyezel, mert a fiának kell a kocsmához. De valami nem stimmelt a történetben, magamat meg nem április bolondjának neveltem. Felhívtam a földhivatalt, és kiderült, hogy a tulajdonos tiéd vagy, és Walternek nincs aláírási joga. Szóval elküldtem őket a fenébe.
Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A torkomban lévő gombóc hirtelen feloldódott, és a helyét egy mély, megkönnyebbült sóhaj vette át.






