A földre rántottam a zsebemben maradt törött telefont, de nem volt benne élet. Ekkor a földre térdeltem, kapkodva felkaptam egy darab éles kavicsot a murvás útról, és a furgon sima, porlepte oldalára rákarmoltam nagy, remegő betűkkel a legfontosabb szót, amit az életemben leírtam:
**BOMBA A BAL HAJTÓMŰBEN. NEM MENJ FEL.**
Sarah leállt. A düh a szemében hirtelen átváltott valami egészen másba – egy hideg, profi pilóta azonnali felmérésébe. Végignézett a kézírásommon, a remegő, olajos kezemen, majd a tágra nyílt, kétségbeesett szemembe nézett. Nem látta rajtam a hisztériát vagy a mentális betegséget. Csak a tiszta, húsba vágó igazságot.
– Mire alapozza ezt? – kérdezte Sarah, és a hangja hirtelen olyan hűvös lett, mint egy műszerfal kijelzője.
Nem tudtam beszélni. Megragadtam a csuklóját, és a hangár irányába húztam, ahol a Gulfstream már éppen gurult ki a gördülőpályára a felszállási engedélyre várva. De mielőtt elérhettük volna a kerítést, a hátunk mögül egy nehéz, dühös hang harsant fel:
– Eliast keresik? Mert ha igen, akkor már le is tartóztatták!
Marcus Vance állt ott a két biztonsági őr kíséretében. Az arca sötétvörös volt a dühtől. A magángépének a hajózási lámpái már villogtak a távolban.
– Miss Jensen! – kiáltotta Marcus a pilótának. – Mit csinál ezzel a csavargóval? A gép késik öt percet Zürich miatt! Szálljon be a kabinba, azonnal indulunk!
Sarah egy pillanatig Marcusra nézett, majd vissza rám. A tekintetében ott feszült a döntés súlya: hitelt adni a cég vezérigazgatójának, vagy hallgatni egy némán zokogó, olajos ruhájú szerelőre, aki az életét tette fel arra, hogy megállítsa őt.
– Mr. Vance – mondta Sarah lassan, de határozottan, miközben nem mozdult a helyéről. – Azt hiszem, a felszállás előtt el kell végeznünk egy rendkívüli biztonsági ellenőrzést a bal hajtóművön.
Marcus arca hirtelen eltorzult.
– Micsoda?! Megőrült? Én vagyok a tulajdonos! Parancsolom, hogy szálljon be abba a gépbe!
– Nem szállok be, amíg egy független szakértő át nem nézi a FADEC rendszert – válaszolta Sarah, és a kezével a saját pilótatáskájában lévő vészjelző rádióért nyúlt. – Mert ha az a szerelő igazat mond, akkor öt perc múlva mindannyian halottak vagyunk.
Marcus ránk meredt, a szája tátva maradt, a szemeiben pedig a harag helyét átvette a legmélyebb iszonyat, amikor rájött, hogy Sarah nem viccel.
A kifutópálya végén a Gulfstream bal oldali hajtóműve hirtelen egy hátborzongató, fémes reccsenéssel felsistergett. A levegő megfagyott. És ekkor… ekkor a hangár felett megszólalt a riasztó.






