Ennél többet nem mondtam. Megfordultam, és Richard Hail kíséretében elhagytam a báltermet a hátsó kijárat felé, miközben a vakuk még mindig vadul villogtak, és a 400 vendég kínos csendben nézte, ahogy a birodalom, amit Jack Ashworth építeni vált, egyetlen perc alatt porrá omlik.
—
Három nappal később Atlanta egyik legcsendesebb, legexkluzívabb kávézójában ültem. A reggeli napfény finoman áradt be az ablakon, megcsillanva az asztalon fekvő teáscsészén. Mellettem Frank Callaway ült, az ügyvédem, akinek az arca most elégedett, mély ráncokkal szabdalt mosolyt viselt.
– Nos, Clara – mondta Frank, miközben áttolt hozzám egy vastag iratköteget. – A helyzet a következő. Az Ashworth Energy Consulting csődeljárás alatt áll. Jack ügyvédei megpróbálták megállítani a folyamatot, de amikor a bíróság meglátta a fiktív számlákat és a sógorának átszervezett pénzeket, a bíró tíz perc alatt elutasította őket. Jack pedig… hűtlen kezelés és csalás gyanújával bűnügyi vizsgálat alatt áll.
Elolvastam a dokumentum összefoglalóját. Nem éreztem örömöt. Nem éreztem bosszúvágyat sem. Csak azt a leírhatatlan, mély békét, amit egy olyan ember érez, aki végre visszavette azt, ami a sajátja.
– És Megan? – kérdeztem halkan.
– Megan eltűnt – vonta meg a vállát Frank. – Amikor rájött, hogy a cégnek annyi, és a jogi következmények a nyakába szakadnak, egyszerűen felszívódott. Valószínűleg újabb áldozatot keres, akinél megpróbálskodhat ugyanezzel a taktikával. De az biztos, hogy a mi környékünkön nem látjuk többet.
Letettem a papírokat, és a csuklómra néztem. Nana Joe arany karkötője ott csillogott a bőrömön. Mintha csak a nagymamám keze érintett volna meg, melegség öntötte el a szívemet. *Megcsináltam, Nana. A nevem rajta van a papíron. És senki sem veheti el.*
Délután Richard Hail hívott.
– Clara, van egy kis időd? – kérdezte a telefonban. – A Continental Gulf Resources vezetősége ünnepelni szeretne. A Meridian Gulf projekt előkészületei hivatalosan is megkezdődtek Houstonban. Szükségünk van rád a helyszínen, mint a projekt fő geológusára és társelnökére.
Mosolyogtam.
– Indulok, Richard. Csak még egy dolgot kell elintéznem.
Letettem a telefont, és autóba ültem. Nem Houston felé vettem az irányt, hanem a várostábla felé, ahol a kis temető feküdt a domboldalon.
A sírkő egyszerű volt, szürke gránit, rajta a névvel: *Josephine „Nana Joe” Callaway. Szerető nagymama.*
Letérdeltem a hideg kő elé, és letöröltem egy száraz levelet a feliratról. A táskámbol elővettem egy kis borítékot, benne a Meridian Gulf projekt hivatalos, aláírt szerződésének egy példányával, amelyen az én nevem szerepelt a főtulajdonosi rubrikában.
– Látod, Nana? – súgta a szél a fák ágai között, miközben a könnyeim csendesen lecsorogtak az arcomon. – Megvettem. A saját nevemre. És soha többé senki nem fogja azt mondani, hogy csak egy kávéfőző vagyok egy garázsban.
A nap lemement a dombok mögött, aranyló fényt festve az égre. Felálltam, megigazítottam a kabátomat, és elindultam a kocsik felé. Az életem egy új fejezete kezdődött meg – egy olyan fejezet, amit én írtam, az elejétől a végéig, a saját szabályaim szerint.






