Bevezetett a konyhába, ahol az asztalon ott gőzölgött a csésze tea, mellette pedig – üveglap alatt leforgatva – ott lógott a falon az az ötszáz forintos csekk, amit a nagyanyámtól kaptam azon a bizonyos napon, amikor elindítottam a vállalkozásomat.

Leültem a sárga kockás terítős asztal mellé, kortyoltam egyet a teából, és végre, hosszú idő után először, mélyen, megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.

– *Cathy mama* – mondtam halkan. – *Azt hiszem, a számok végre igazat mondtak.*

– *Mindig az igazat mondják, Danielle* – simogatta meg a kezét a nagymamám. – *Csak van, aki nem tud olvasni bennük.*