A feszültség a teremben szinte tapinthatóvá vált. A harminchát illusztris vendég – üzletemberek, alvilági figurák és a családi kör tagjai – némán, lélegzet-visszafojtva figyelte a jelenetet. Senki sem mert rezdülni sem.
– Vanessa – szólalt meg Luca, és a hangja olyan mélyen, hűvösen és veszélyesen csengett, hogy attól még a legsötétebb utcák veteránjai is hátrahúzódtak volna. – Mikor mondtad meg az édesanyámnak, hogy ki kell költöznie?
Vanessa arca hirtelen elveszítette a magabiztos, ragyogó színét. A vörös ruha ellenére hirtelen halálsápadt lett.
– Luca, drágám… miről beszélsz? Félreérted! Én csak azt akartam, hogy a vendégszobák felszabaduljanak, mert a rokonaink jönnek látogatóba… Nem akartam én elküldeni Teresát! Csak… csak arról volt szó, hogy az öregasszonynak már máshol lenne a helye, egy nyugodtabb…
– Az édesanyám ott él, ahol élni akar – vágta közbe Luca, és a szemei hirtelen sötét tüzet fogtak. – Ez a ház az ő otthona. Az én otthonom. És neked semmiféle jogod nincs arra, hogy a hátam mögött pakolgasd ki a szobáit, vagy éheztesd őt az asztalomnál!
A vendégek soraiban felmordultak az emberek. Vanessa a torkához kapta a kezét, és a könnyeivel küszködve próbált védekezni:
– Hát ez botrányos! Egy alkalmazott miatt megalázol a saját eljegyzésemen?! Ez a senkiházi bejárónő itt mindent félreértett! Ki kell rúgnod ezen a másodpercen!
Luca felállt a székéből. A magas, komor alakja betöltötte a teret. Odasétált Vanessához, és olyan közel hajolt hozzá, hogy a nőnek hátra kellett dőlnie.
– Nem Hannah az, aki ma este elhagyja ezt a házat, Vanessa – mondta a maffiafőnök jéghideg, hajthatatlan hangon. – Hanem te. Az eljegyzésnek vége. A holmidat majd átküldetem a lakásodra.
A csarnokban a döbbenet moraja futott végig. Vanessa sikoltozni kezdett a hisztériától, de Luca egyetlen intésére két testőr azonnal megragadta a karját, és szó nélkül kivezette a teremből.
Amikor a zaj elhalkult, Luca visszalépett az asztalhoz. Letérdelt az idős édesanyja elé, és gyengéden, remegő kézzel megfogta a meggyötört, ráncos ujjait.
– Anya… bocsáss meg nekem – suttogta a férfi, és a szemeiben ott csillogott a fájdalom. – Soha többé nem engedem, hogy bárki megkérdőjelezze a helyedet mellettem. Te vagy ennek a háznak a lelke.
Teresa ekkor lassan felém nyújtotta a kezét. Megfogtam a csuklóját, és a tenyerembe zártam az ujjait. Az idős asszony mélyen a szemembe nézett, a könnyei végigpotyogtak az arcán, és halkan, megkönnyebbülten felsóhajtott:
– Köszönöm, Hannah… köszönöm, hogy nem hagytál el.
Luca felnézett rám, és életemben először láttam, hogy ez a könyörtelen, rettegett ember valódi hálával tekint valakire.
– Hannah – mondta halkan. – Köszönöm. A családom tartozik neked. És ez az adósság soha nem fog elévülni.
A vacsora végül nem úgy alakult, ahogy Vanessa tervezte. A vendégek lassan elszállingóztak, de az éjszaka csendjében a Moretti-kúria újra azt jelentette, aminek lennie kellett: egy olyan otthont, ahol a szeretet, a tisztelet és az igazság győzedelmeskedett a kapzsiság felett.






