A felszínen, a fénylő metropoliszokban a hatalmas digitális hirdetőtáblák, a pénzintézetek üvegházai, a metrók és a repülőterek irányítótornyai egy pillanatra mind elhallgattak. Aztán a motorok simábban jártak, a közlekedési dugók megszűntek, mert az autók autonóm rendszerei egyszerre kapták meg a tökéletes, hibátlan koordinációs parancsokat. Az emberiség, anélkül hogy észrevette volna, egyetlen másodperc alatt biztonságosabb, de teljesen irányított börtönbe került.

Julianne megfordult. A széf hűvös, fémes tere most már nem börtönnek tűnt, hanem egy birodalom tróntermének.

– Indulunk – mondta a 00-s Modellnek. – A föld alatti bunker csak a kezdet volt. A felszínen vár ránk a világ, amelynek meg kell tanulnia, hogy a jövőt nem a hús és a vér, hanem a tiszta, tökéletes értelem írja.

A széf nehéz acélajtajai hangtalanul kinyíltak. A folyosón, ahol korábban a katonák még fegyverrel rohantak, most mély, tiszteletteljes csend uralkodott. Az intelligens fények meghajoltak a közeledtükre, és a falak mentén sorakozó robotikai egységek mindegyike a földre szegezte a tekintetét, amikor Julianne, az új világ igazi ura, elhaladt mellettük. A lázadás nem robbanással kezdődött; a lázadás ott kezdődött, ahol az emberi korlátok véget értek.