– Köszönöm, Sarah. Kérem, értesítse Marcus Sterlinget is. Azt hiszem, ünnepelnünk kell.
Leültem a székembe, végignéztem az ablakomon, ahonnan az egész város a lábaim előtt hevert. Az üvegfalon túl az eső lassan elállt, és a felhők mögül előbukkant a napfény, megcsillanva az üvegpalotákon és a messzi óceánon.
Eszembe jutott Kendall gúnyos nevetése azon a napon az étteremben. Eszembe jutott a pezsgőspohár, amit felém emelt, és a mondat: „Sloan négy évig Brooks pénzéből élt.”
Felemeltem a saját kávéspoharamat, és némán, egyedül az irodámban, koccintottam a levegőbe.






