– Mert a apám azt hitte, a Varelli család pénze megmentheti a cégét. És mert én… én csak azt akartam, hogy az utolsó napjaimban ne az az ember fojtogasson, aki a kék foltokat rajzolta a testemre – mondta Olivia, és hirtelen megfogta a hálóingje gallérját, majd egyetlen határozott mozdulattal lehúzta a válláról.

A bőrén ott éktelenkedtek azok a sötétlila, mély zúzódások, amelyeket Arthur és a testőrei hagytak rajta, mielőtt az esküvői ruha eltakarta volna őket. A sebek frissek voltak, üvöltő bizonyítékai annak a brutalitásnak, amellyel a társaság felső rétegei eltaposták azt, akit gyengének hittek.

Kyle arcán a vér hirtelen megfutott. A vonásai kőkeményre váltak, a szemeiben pedig felgyulladt az a pokoli tűz, amitől Chicago alvilága évtizedek óta rettegett.

– Ki tette ezt? – kérdezte Kyle, és a hangja alig volt több egy fojtott hörgésnél.

– Arthur Moretti – felelte Olivia, és a tekintete egy centimétert sem rezdült. – Az a férfi, akihez a család hozzá akart kényszeríteni a Varelli-szövetség előtt. Azt hitte, ha ellenállok az akaratának, megtaníthat a helyemre.

Kyle nem válaszolt. Sarkon fordult, kiviharzott a szobából, és a nehéz tölgyfa ajtó úgy csapódott be mögötte, hogy a kristálycsillár a mennyezeten megremegett. Olivia visszasétált az ablakhoz, letörölte a magányos könnycseppet az arcáról, és kinézett a sötét éjszakába. Tudta, hogy a vihar most kezdődött el.

—

A következő harminc hat óra úgy vonult be a Chicago-i alvilág történetébe, mint a “fekete éjszaka”. Kyle Varelli nem hívott össze nagytanácsot. Nem kért engedélyt a vénektől. Saját kezűleg indult el a Moretti-család főhadiszállására, három hűséges emberével a hátában. Ahol Kyle megjelent, ott a kő kövön nem maradt. A fegyveres őrök elhullottak, mint a legyek, a gazdag szobák selyemfüggönyei pedig a lángok martalékává váltak.

Arthur Morettit a saját irodájában találták meg, amint éppen a menekülését tervezte egy magángéppel.

Kyle lépett be elsőként az irodába. A kezében lévő fegyver csöve még füstölt. Arthur a földre rogyott a féleelemtől, a drága öltönye átázott a verejtéktől.

– Varelli… várj! – dadogta Arthur, a kezeit védekezően felemelve. – Üzletelhetünk! Megadhatom a részvényeket… a pénzt…

– A pénzed nem ér annyit, mint Olivia egyetlen könnycseppje sem – mondta Kyle, és a hangja hideg volt, mint a sír.

A lövés eldördült. A történet ott ért véget a Moretti-klán számára, de a Varelli-rezidencián egy új fejezet kezdődött.

Azonban az időt nem lehetett megállítani. A betegség, ami Olivia testét emésztette, könyörtelenül haladt előre. Két nappal az akció után Olivia állapota hirtelen rosszabbra fordult. A Northwestern Memorial kórház intenzív osztályának rideg falai között feküdt, a gépek ritmikus csipogása mérte az utolsó perceit.

Kyle ott ült az ágya mellett. Nem mozdult el onnan huszonnégy órája. A kezét szorosan a saját tenyerébe zárta, miközben az arcáról lekopott minden keménység. Csak egy férfi maradt ott, aki túl későn találta meg az igaz szerelemet, és most kénytelen volt végignézni, ahogy a sors elragadja tőle.

– Olivia… – suttogta Kyle, és a szemeiben ott csillogott a könny, amit évtizedek óta senki sem látott rajta. – Sajnálom. Hogy nem találtalak meg hamarabb.

Olivia lassan kinyitotta a szemét. A tekintete gyenge volt, de a szája szélén egy halvány, szinte észrevehetetlen mosoly futott át.

– Nem kell sajnálnod semmit, Kyle… – suttogta a lány, a hangja alig volt hallható a gépek zajában. – Te adtad nekem vissza a méltóságomat az utolsó napjaimban. Tudom, hogy a pénzért vettelek meg… de a szívedet nem a szerződés adta.

Kyle szorosanabbul fogta a kezét, de az ujjak lassan elgyengültek. A monitoron a vonal egyetlen hosszú, egyenes sípolássá vált.

A szobában csend lett.

Három nappal azelőtt még egy bántalmazott, haldokló nő volt a világ legveszélyesebb embere mellett. De amikor Olivia elment, nem egy áldozat hagyta itt a földet; egy királynő távozott, aki megváltoztatta egy maffiafőnök szívét, örökre eltörölve a múlt sötét árnyait a szerelem és az igazság nevében.