Vanessa zokogva rohant ki az étteremből, a magassarkúja kopogása élesen visszhangzott a luxusétterem márványpadlóján. David ott maradt, némán, összetörve, a saját hazugságainak és kapzsiságának a romjai között.

Én pedig némán, emelt fővel sétáltam ki az éjszakába. A hűvös szellő megsimította az arcom, és amikor magam mögött hagytam az éttermet, először éreztem azt a mélységes, tiszta szabadságot, amiért érdemes volt kivárni ezt az estét. Az édesbosszú nem a kiabálásról szól. Hanem arról, hogy csendesen, pontosan és elegánsan adod vissza mindenkinek azt, amit az életben megérdemelt.