A szoba hamarosan elcsendesedett. A gépek ritmusa most már a saját életem ritmusa volt – nem a halálé, amit nekem szántak, hanem a szabadságé.

Brenda odalépett hozzám, egy pohár vizet nyújtva a szívószállal, és a szemében csillogó könnyekkel elmosolyodott.
– Büszke lehetsz magadra, Alyssa – mondta.

Megittam a vizet, mélyen belélegeztem a tiszta levegőt, és kinéztem az ablakon, ahol a napfény áttörte a kórházi szoba üvegét. A rendszer újraéledt. És ezúttal én írtam a szabályokat.