– Claire drágám – mondta Victoria, és az arcán egy undorító, fagyos mosoly ült. – Tudod, mi a legszomorúbb ebben az egészben? Hogy Daniel tényleg kedvelt téged. Azt mondta, ritka az olyan nő, aki ennyire jól ért a pénzhez. De senki, hallod-e, senki sem teheti tönkre azt a birodalmat, amit huszonöt év alatt felépítettünk.

Richard nem beszélt. Csak a fegyverét tartotta stabilan, és a mutatóujja lassan rásimult az elsütőbillentyűre. A szemeiben semmi emberi nem maradt. Olyan volt, mint egy gép, amelynek csak egyetlen feladata van: eltörölni a nyomokat.

– A rendőrség már úton van – mondtam, és a hangom nem remegett. Megtanultam a tárgyalótermekben és a bűnügyi helyszíneken, hogy a félelem a halálos ítéleted. Ha megmutatod, hogy rettegsz, véged. – Maya tudja, hol vagyok. A GPS-koordináták és az összes pénzügyi adat már a bostoni szövetségi ügyészség szerverén van. Ha meghalunk, a Mercer család tíz percen belül le lesz tartóztatva.

Richard arcán egy pillanatra átsuhant a bizonytalanság árnyéka. Ránézett a feleségére. Victoria azonban csak legyintett egyet.

– Hazudik, Richard! Egy nőkisasszony, aki azt hiszi, hogy a papírok megvédik. Nincsenek szövetségiek. Csak mi vagyunk, meg egy szerencsétlen baleset a pincében. Azt fogjuk mondani, hogy betörő volt, és Daniel megvédte a családját.

A fémcső hideg feszültsége ott lebegett a levegőben. Tudtam, hogy Richard húzni fogja a ravaszt. Nem volt számukra visszaút; Sarah halála után egy újabb gyilkosság már csak egy újabb bejegyzés volt a listájukon.

De amire nem számítottak… az az volt, hogy én sem érkeztem üres kézzel.

A jobb kezem lassan becsúszott a trench coatom belső zsebébe, ahol a vészhelyzeti fémrudas sokkoló és a hordozható, közvetlen műholdas jeladó lapult, amit Maya tervezett kifejezetten a hasonló auditokhoz. Egyetlen gombnyomás volt az egész.

– Sajnálom, Daniel – néztem a vőlegényem szemébe, aki ott állt a testvére nyakát szorítva. – Azt hittem, van benned valami emberi. De úgy látszik, csak a neved apád pénzéből van.

– Rohadj meg! – üvöltötte Daniel, és elengedve Emilyt, felém indult, hogy kitépje a kezemet a zsebemből.

De ekkor lenyomtam a gombot.

A hordozható jeladó nemcsak a pozíciómat küldte el, hanem egy magas frekvenciájú, fülsüketítő riasztójelet is kibocsátott, ami közvetlenül rákapcsolódott a birtok teljes intelligens biztonsági rendszerére – arra a rendszerre, amelyet én magam terveztem és auditáltam a Mercer családnak hat hónappal ezelőtt, amikor azt hittem, hogy egy tisztességes cégnek dolgozom.

A házban a vészvillogók egyszerre kezdtek el vörösen villogni. A szirénák hangja betöltötte a folyosókat, és a mennyezeti sprinklerek hirtelen jeges vízzel árasztották el a folyosót, elvakítva Richardot és Victoriát.

– A fene egy meg! Mi ez?! – ordított Richard, miközben a víz az arcába csöpögött, és a fegyverét próbálta szárazon tartani.

– Futás, Emily! – kiáltottam, és átvetettem magam a földre, pont abban a pillanatban, amikor Richard fegyvere eldördült. A golyó a fejem felett szisszenve fúródott bele a falba, egy darab vakolatot szakítva le.

Emily sikoltva vetette előre magát, és a nyitott szervizajtón át kirohant az éjszakai esőbe. Én is utánam vetettem magam, de Daniel elkapta a bokámat a sötétben. A földre estem, a tenyerem felszakadt a betonon, de a másik kezemmel hirtelen előrántottam a sokkolót, és közvetlenül a lábszárára irányítottam.

Egy erős kék fény villant fel, és egy éles, sistergő hang hallatszott.

Daniel felsikoltott, az izmai görcsbe rándultak, és a keze azonnal elengedte a bokámat. Úgy terült el a padlón, mint egy kiütött bábú.

Nem néztem vissza. Felpattantam, és kirohant az esőbe, ahol Emily már a sötét erdő szélén várta, zihálva, de élve.

A fák lombjai között, a távolban egyszer csak megláttuk a bostoni rendőrség kék-piros villogó fényeit, amelyek hangtalanul, de megállíthatatlanul közeledtek a birtok felé. A Mercer birodalom, amelyet évtizedekig a félelem, a pénz és a vér tartott egyben, most éppen a saját belső rothadásába fulladt bele.

És én ott álltam a sárban, az esőben, a telefonossal a kezemben, teljesen átázva, de életemben először éreztem azt, hogy a sötétség nem győzhet az igazság felett.

—

Három hét telt el a Mercer-birtok éjszakai razziája óta.

A bostoni újságok címlapjai attól zengtek, hogy a városegyik legbefolyásosabb üzletembere, Richard Mercer és felesége, Victoria ellen hivatalosan is letartóztatási parancsot adtak ki csalás, pénzmosás, okirat-hamisítás és szándékos emberölés vádjával. Daniel a kórházi rabkórházban várta a tárgyalását, miután kiderült, hogy nemcsak bűnrészes volt, de a saját cége pénzéből finanszírozta a titkos szeretőit és a drogfüggőségét is.

Emily – a védelem alatt álló tanúként – egy biztonságos helyen tartózkodott, és a mosolya, bár még mindig fáradt volt, napról napra erősebbé vált, ahogy a méreg lassan kiürült a szervezetéből.

Én pedig ott ültem a saját irodámban a belvárosban, a reggeli kávémat kortyolgatva. A napfény áradt be az ablakon, megcsillanva az asztalomon fekvő pénzügyi kimutatásokon.

A telefonóm megcsörrent. Maya volt az.

– Claire – mondta a kollégám a vonal túlsó végén, és a hangjában ott bujkált a jól megérdemelt elégedettség. – Az ügyészség elfogadta az összes bizonyítékot. A Mercer-vagyon zárolva van. Hivatalosan is te vagy a vezető igazságügyi gazdasági szakértő az ügyben. Sikerült.