—

**3. Rész: Az út a szabadság felé**

A falu népe némán, megdöbbenve nézte, amint a teljhatalmú úr bilincsbe verve, porfellegek között fekszik a földön. Senki sem mozdult. Senki sem ment a segítségére. Mert a hatalom, amíg félelmen alapul, azonnal összedől, amint az első bátor ember szembeszáll vele.

Matthew rögvest a szekérhez lépett, előhúzta a vadászkését, és egyetlen határozott vágással elvágta Clara kezeit összekötöző vastag kötelet.

A nő a csuklóját dörzsölve lassan felállt. A lábai kissé megremegtek a sokórányi térdelés után, de amikor Matthew elkapta a könyökét, hogy megtámassza, Clara felemelte a fejét, és mélyen a férfi szemébe nézett.

– Köszönöm – mondta halkan, de tisztán. – Azt hittem, már senki sem jön el ide.

– Nem hagyhatok hátra egy ártatlant a vadonban – felelte Matthew egy halvány mosollyal, miközben segített neki lepattanni a szekérről. – Matthew Vance vagyok. És te?

– Clara Morales. Ezt a várost az apám alapította, mielőtt Ignacio és a bűntársai elvették tőlünk az összes bányajogot.

A nap lemement a hegyek mögött, vörösre festve a sivatagi égboltot. A letartóztatott Ignaciót a falu régi, rozsdás cellájába zárták, míg Matthew és Clara a falu kis kávézója felé vették az irányt, hogy erőt gyűjtsenek a hosszú utazáshoz.

Clara tudta, hogy a harc még nem ért véget; a bányák, a földek és a falu jövője még rajta múlik. De miközben a sivatagi szél hűvös leheletét érezte az arcán, és a mellette sétáló fegyveres seriff lépteit hallotta, először érezte évek óta, hogy nincsen egyedül. A horizont széles volt, nyitott és szabad – és ők kétan készen álltak arra, hogy szembenézzenek mindennel, ami a jövőben vár rájuk.