A vonal túl oldalán síri csend lett. Mark elképedve hallgatott. „Claire… te vagy a licenc tulajdonosa?”
„Nyolc éve, amikor Graham a csőd szélén állt, én mentettem meg a céget a saját tőkémből és technológiámból. Ő azt hitte, ez csak egy papírmunka. Ma reggel, a felfüggesztésem írásos megerősítésének megérkezése után, Rebecca Shaw, az ügyvédem, aktiválta a szerződés 14. cikkelyét.”
„A 14. cikkelyt?” – Mark hangja szinte sikollyá vált. „Azonnali hatályú visszavonás?! Claire, ha ezt megteszed, a Calder Technologies rendszerei azonnal leállnak! Minden adat zárolva lesz!”
„Pontosan ez történik most” – mondtam nyugodtan. „A cég jelenleg jogellenesen működik egy olyan szoftverrel, amelynek a használatát visszavontam a felfüggesztésem napján. Vanessa nemcsak a saját sírját ásta meg, hanem az apám egész birodalmát is.”
Letettem a telefont, és kinéztem az ablakra. Az esőcseppek összefüggő üveggé mosták a várost. A lenti utcákon autók tömkelege araszolt a reggeli csúcsforgalomban, mit sem sejtve arról, hogy a világ egyik legsikeresebb kiberbiztonsági vállalata éppen most omlik össze ezer darabra egy elkényeztetett testvér hiúsága miatt.
De a történet itt még nem ért véget. Ez csak a kezdete volt a nagy leszámolásnak.
Két órával később a hordozható számítógépem képernyőjén megjelenő műszerfal jelezte a katasztrófa mértékét. A Calder Technologies részvényei szabadesésbe kezdtek a tőzsdén. A banki partnerek, akik milliárdos tranzakciókat indítottak volna, azonnali biztonsági auditot követeltek, de mivel a jogosultságokat Vanessa megváltoztatta, a rendszer teljesen bezárult. A titkosított adatok elérhetetlenné váltak, és a biztonsági mentések is hozzáférhetetlenné váltak a jogi zárolás miatt.
A vezérigazgatói irodában eközben elszabadult a pokol. A mahagóni asztal körül, ahol tegnap még Graham Calder magabiztosan osztotta az észt, most tiszta kétségbeesés uralkodott. Vanessa az irodám bőrkanapéján zokogott, miközben a sminkje elfolyt az arcán. A kedvenc fehér bögrém – amelyben korábban a kávéját itta – a padlón hevert, ezer szilánkra törve.
„Ez nem lehet igaz!” – sikoltotta Vanessa, miközben apám a telefonját szorongatta. „Hogyan állhatott le minden?! Hívd meg azt a mérnököt! Hívd meg akármelyiket!”
„Nem érjük el senkit, Vanessa!” – ordította Graham, az arca most már nem a dühdtségtől, hanem a halálos sápadtságtól volt fehér. „Minden főmérnök felmondott az elmúlt órában. Azt mondják, hogy a rendszer a te utasításaid miatt összeomlott, és a licenc… Istenem, a licenc…”
A telefon a kezében ismét csörögni kezdett. Graham remegő ujjakkal fogadta a hívást. A vonal túl oldalán a Nemzetközi Banki Szövetség igazgatója beszélt. A hangja rideg volt, mint a jégtömb.
„Mr. Calder. A tegnapi nap folyamán önök garanciát vállaltak a platform integritására. Most azt látjuk, hogy a rendszereik teljesen leálltak, a titkosítási kulcsok érvénytelenek, és a tulajdonosi jogok átruházásra kerültek egy harmadik fél, a Securitas Core Kft. javára. Kérlek, magyarázza el, mi a fenéné történik itt, különben öt percen belül felmondjuk a szerződést, és csalás vádjával feljelentést teszünk.”
Graham kezéből kiesett a telefon. A készülék a vastag perzsaszőnyegre esett, de a hangszóróból még hallatszott a dühös fenyegetés. Apám lassan, megtörve fordult a lányához. Az a magabiztos, büszke üzletember, akit egész életemben ismertem, egyetlen perc alatt öregedett tíz évet.
„Mit tettél, Vanessa?” – súgta rekedten. „Mit tettél a lányunkkal…?”
Vanessa felnézett, a szemeiben félelem és dac keveredett. „Nem én voltam! Claire volt az! Ő szabotálta a rendszert!”
„Claire?” – Graham keserűen felnevetett. „Claire nem szabotált semmit. Claire pontosan tudta, mit csinál. És mi… mi elüldöztük őt.”
Ebben a pillanatban a portás lépett be az irodába, a kezében egy sürgős borítékkal. Remegő kézzel nyújtotta át Grahamnek.
„Uram… ezt az ügyvédi iroda küldte. Futár hozta.”
Graham feltépte a borítékot. A papírlap tetején nagy betűkkel állt: SZERZŐDÉSES FELÜZSGÁLAT ÉS TULAJDONJOGI VISSZAVONÁS. Alatta pedig Rebecca Shaw és az én aláírásom szerepelt, dátumozva és hivatalosan hitelesítve.
A levél utolsó bekezdése így szólt:
„Ezúton értesítjük a Calder Technologies vezetőségét, hogy a 2018-as technológiai licencmegállapodás 14. cikkelye értelmében, a cégtulajdonos jogellenes felfüggesztése és a vezetőségi struktúra egyoldalú, szerződésellenes módosítása miatt a szoftverhasználati engedély azonnali hatállyal megszűnt. A szellemi tulajdon visszakerült az eredeti tulajdonoshoz, Claire Calderhez. Minden további kereskedelmi tevékenység illegális.”
Graham leesett a forgószékébe. A papír kicsúszott az ujjai közül, és lassan a padlóra hullott, a törött kávésbögre szilánkjai mellé.
Kint, a város másik felén, én eközben kényelmesen hátradőltem a nappaliam kanapéján. A laptopomon figyeltem a rendszerstatisztikákat: a Calder Technologies részvényei 42%-ot estek egyetlen óra alatt. A befektetők menekültek, a bankok zárolták a számlákat, és a cég, amelyre apám az egész életét tette fel, a szemünk láttára porladt hamuvá.
A telefonom ismét rezgett. Ezúttal egy ismeretlen, de nagyon is jól ismert szám hívott. Graham Calder hívott.
Nem vettem fel. Még nem volt itt az ideje. Hagytam, hogy a telefon csörögjön, miközben a délutáni napfény átsütött a magas íves ablakokon, megvilágítva a békémet, amit olyan keményen megérdemeltem.
Az óramutatók könyörtelenül haladtak előre. A délutáni órákban a Calder Technologies épülete előtt már újságírók és tévés stábok gyülekeztek. A hírek gyorsan terjedtek a pénzpiacokon: a neves budapesti technológiai óriás, amely tegnap még a csúcson volt, ma reggelre a csőd szélére sodródott. A részvények kereskedelmét a tőzsde felügyelete átmenetileg felfüggesztette, miután kiderült, hogy a cég nem birtokolja a saját core rendszerének a forráskódját sem.






