Ethan lépett be a szobába, a kezében két bögre gőzölgő kávéval. Letette az asztalra, átölelt, és az arcomhoz simította az arcát.
– Minden rendben? – kérdezte halkan.
– Minden tökéletes – mondtam, és rámosolyogtam.
Kinéztem az ablakon. A mi kis kertünkben a fák békésen zöldelltek a délutáni napfényben. Senki sem akarta elvenni tőlünk. Végre otthon voltunk.






