– Ez a föld az enyém – mondta hűvösen. – És a törvény szerint is az. Menjetek innen, mielőtt megbánjátok.
A heghelyes férfi felnevetett, egy gúnyos, fojtott hangon.
– Törvény? Itt nincsen törvény, Miller. Csak a mi fegyverünk. És ha nem takarodtok el harminc órán belül, nemcsak a marháitokat hajtjuk el, de ezt a kis fészket is porig égetjük.
Mielőtt Ethan válaszolhatna, hirtelen éles hang harsant az erdő széléről.
Egyetlen nyílvessző csapódott a férfi lova elé a földbe, mélyen belefúródva a porba. A lovak megvadultak, ágaskodtak.
A fák árnyékából hirtelen fél tucat apacs harcos lépett elő, az íjaikat feszítve, éles nyílvesszőkkel a célpontra irányítva. Az élen maga Chaska főnök lovagolt, és közvetlenül mellette ült Nahimana, a kezében egy hosszú vadászíjjal, amelynek idege feszesen feszült.
– A te törvényed itt nem érvényes, idegen – mondta Nahimana, és a hangja úgy vágott át a levegőben, mint a penge. – Ez a föld a miénk. És ha még egyszer a férjem földjére teszitek a lábatokat, a nyílvesszők nem a földbe fognak találni.
A bérgyilkosok arcáról egy pillanat alatt eltűnt a gúnyos mosoly. Látták a harcosok szemében a hajthatatlanságot, és tudták, hogy ez nem egy üres fenyegetés. A heghelyes férfi átkozzva megrántotta a lovát.
– Még találkozunk, Miller! – kiáltotta, majd a társaival együtt sarkon fordult, és sebes vágta közepette eltűnt a sivatagi porban.
—
Az este csendes volt a kis kőház körül. A tűz melegen ontotta a fényt, miközben Ethan a tornácon ült, és a távolba bámulva élezte a kését. Nahimana lépett ki mellé, kezében egy csésze forró teával. Letette mellé, majd leült a küszöbre.
– Vissza fognak jönni – mondta a lány halkan. – Vance nem adja fel egykönnyen. Tudja, hogy ha a mi földünket áttörik, az egész völgy az övék lesz.
– Tudom – felelte Ethan, és letette a kést. Megfogta Nahimana kezét. A bőrük érintése természetes volt, mint a sivatag és a szél kapcsolata. – De most már nem vagyunk egyedül. Nemcsak én védekezem a saját földemért, hanem ti is a tietekért.
Nahimana ránézett, és a szemeiben megcsillant a tűzfény.
– Amikor azt mondtam, hogy “igen”, azt hittem, csak egy adósságot fizetsz vissza, Ethan. De most már tudom, hogy nemcsak egy férjet kaptam, hanem egy harcost, aki ugyanolyan makacs, mint én.
Ethan elmosolyodott, átkarolta a vállát, és magához húzta. A horizonton a sötét sivatag felett felragyogtak a csillagok, jelezve, hogy bár a harc még előttük áll, az élet – a maga vad, könyörtelen, de csodálatos valójában – most kezdődik igazán.






