Miller ügynök némán bólintott. Lassan felemelte a fejét, és Vance-re nézett, majd a mellette álló két szövetségi ügynökre intett.
– Fogjátok el Vance ezredest. Biztosítsátok a dokumentumokat. És… – Miller egy pillanatra elhallgatott, és rám nézett – hadnagy, úgy látszik, van néhány kérdés, amire a Washingtoni Bizottság előtt kell válaszolnia. De ezúttal… ezúttal a megfelelő oldalon fog állni a kihallgatás.
Két nappal később a norfolki kikötő felett felszállt a köd. A tenger felől fújó szél elűzte az esőfelhőket, és a reggeli napfény aranyszínű csíkokkal borította be a hajók árbocait.
A kórház parkolójában álltam, a kényelmes civil ruhámban, a hátizsákommal a vállamon. A kezemben egy kávé füstölgött, amit a büfében vettem. Mellettem Ranger ült, a fejét a térdemre hajtva, békésen figyelte a sirályokat, amelyek a felesleges uszadékfák felett köröztek.
A fekete szövetségi autó ott állt a kapuban. Miller ügynök kiszállt belőle, és odasétált hozzám.
– A jelentéseket lezárták, Emily – mondta halkan, miközben egy vékony, fehér borítékot nyújtott át nekem. – Vance-t és a körét letartóztatták. A katonai bíróság nem fogja eltitkolni a tárgyalást. És ami téged illeti… a neved hivatalosan is tisztázva lett. Nincs többé bujkálás.
A borítékra néztem. A tetején a hivatalos pecsét helyett csak egy sima kézírásos megjegyzés állt: *„Köszönjük a szolgálatot, hadnagy.”*
– És mi lesz a csapattal? – kérdeztem, miközben a távolba néztem, ahol a haditengerészeti bázis fehér hajói ringatóztak a vízen.
– Néhányan visszatérnek – mondta Miller, és a szája sarkában egy halvány mosoly villant fel. – Mások… nos, mások úgy döntöttek, hogy ideje új életet kezdeni. Ahogy te is tetted, Emily.
Miller bólintott egyet, majd visszaszállt a kocsijába, amely lassan kihajtott a parkolóból, és elvegyült a reggeli forgalomban.
Lassan lehajoltam Rangerhez, megvakartam a füle mögött a puha szőrét, mire a kutya elégedetten felmordult, és a farkával csapkodni kezdte a földet.
– Na, fiú – mondtam halkan, és a táskámat a vállamra vetettem. – Induljunk haza. Ezúttal végleg.
A napfény áttörött a felhők között, és a tenger felől érkező szél friss, sós illatot hozott magával, miközben elindultunk az út felé, hátrahagyva a múlt árnyait és mindazt, amit a történelem soha többé nem tudott eltemetni.






