Kinyitottam a dossziét, és végigfuttattam a tekintetemet a papírokon. Sabrina Vale háttere nem volt annyira tiszta és fényes, mint ahogyan azt a bostoni elit körökben előadta. A családi vagyona, amivel annyira büszkélkedett, három évvel ezelőtt teljesen elapadt a rossz tőzsdei spekulációk miatt; a szülei jelzáloggal terhelték meg a Beacon Hillen álló sorházukat, és Sabrina az utolsó pillanatig olyan hitelekből élvezte a fényűző életmódot, amelyeket soha nem tudott volna visszafizetni – hacsak be nem házasodik egy olyan vagyonba, mint a miénk.
És Michael? A fiam vak volt a szerelemtől. Vagy talán a hiúságtól. Sabrina elhitette vele, hogy ő a tökéletes trófeafeleség, aki a jövőben méltó módon képviseli majd a Langford nevet a jótékonysági bálokon és a társasági magazinok hasábjain.
Felemeltem a telefont a éjjeliszekrényről, és tárcsáztam a magánnyomozóm, Arthur Sterling számát. Nem kellett sokat várnom a válaszra; Arthur mindig éber volt, különösen egy ilyen horderejű esemény napján.
– Beatrice? – szólalt meg a mély, megfontolt hang a vonal túlsó végén. – Remélem, minden rendben van a nagy nap előtt. A biztonsági szolgálat a helyén van a Grand Hotelben, a sajtót pedig távol tartjuk a privát zónától.
– Arthur – mondtam, és a hangom most hidegebb volt, mint valaha. – A tervek megváltoztak.
– Micsoda? – kérdezte Arthur, a hangjában azonnali feszültséggel. – Történt valami?
– Sabrina Vale ma reggel meglátogatott a szobámban, miközben aludtam – mondtam, és a szemeimet a tükörképemre szegeztem, amelyen a kopasz foltok éktelenkedtek. – Teljesen letarolta a hajamat. És hagyott egy üzenetet is, amelyben kigúnyol a korom miatt.
A vonal túlsó végén halotti csend lett. Arthur jól ismert engem; tudta, hogy a határozottságom nem csupán üzleti kérdés, hanem a lényegem része. Ha valaki megtámadott, azt túlélte, de ha valaki megalázott a saját otthonomban vagy az ellenőrzésem alatt álló területen, annak súlyos árat kellett fizetnie.
– Ez… ez felháborító! – hördült fel Arthur. – Azonnal értesítem a rendőrséget? Ez testi sértés, Beatrice!
– Nem – válaszoltam hűvösen. – Nem a rendőrséget hívjuk. Még nem. Ma van a nyolcszázezer dolláros esküvő, Arthur. A vendégek már úton vannak a templomba. A sajtó ott fog gyülekezni a lépcsőknél. És én ott leszek. Csak egy apró részletet kell megváltoztatnunk a forgatókönyvben.
– Mire gondolsz? – kérdezte Arthur, és a hangjából kicsengett az a fajta sötét kíváncsiság, amiért az évek során annyira megbecsültem a munkáját.
– Arra, Arthur, hogyha a menyasszony úgy döntött, hogy ma reggel új frizurát ad nekem, akkor én is megváltoztatom az egész ünnepség menetét. Készítsd elő a jogi papírokat, amiket az előző héten átnéztünk a vagyonkezelői alapítvány áthelyezéséről. És küldd el a titkos nyomozati anyagot Sabrina pénzügyi helyzetéről a fiam személyes emailjére egy órával a ceremónia kezdete előtt. Lássuk, mit tesz Michael, ha kiderül, hogy a gyönyörű felesége nemcsak az én hajamat nyírta le, de a teljes jövőnket is ki akarjaárulni.
A Szállodai Készülődés
A délelőtt gyorsan és feszülten telt. Miután letettem a telefont, kinyitottam a gardróbomat. A ruhát, amit a fiam esküvőjére szántam, hónapokkal ezelőtt terveztettem egy milánói divattervezővel: egy mély smaragdzöld, zárt szabású selyemkosztüm volt, rendkívül elegáns, amely méltóságot sugárzott.
De most, haj nélkül, a smaragdzöld ruha teljesen más hatást keltett volna. Olyannak tűnt volna, mint egy elgyötört, megfélemlített öregasszony álcája.
Kihúztam egy másik fiókot. Elővettem egy fekete, strukturált Chanel blézert és a hozzá illő nadrágot. Aztán a sminkasztalkámra léptem. Megfogtam a szemceruzát, és határozott mozdulatokkal hangsúlyoztam ki a vonásaimat. Nem próbáltam meg álcázni a hiányzó hajat valamilyen rossz parókával; ehelyett meghoztam egy radikális döntést. Fogtam a borotvát, amit Sabrina ott felejtett a mosdó szélén – mint utolsó gúnyos emléket –, és végighúztam a fejbőrömön, amíg az összes maradék, egyenetlen szálat teljesen eltávolítottam. Most már nem volt sehol sem folt; sima, kopasz fejjel néztem szembe a világgal, mint egy buddhista szerzetes vagy egy háborús veterán, aki nem fél semmitől.
A fekete napszemüvegem, a gyémánt fülbevalóim és a tartásom olyan erőt sugárzott, ami a tükörből visszanézve nem gyengeséget, hanem tiszta, megbonthatatlan acélt mutatott.
Pontosan délben kinyílt a lakosztály ajtaja. Michael lépett be; az esküvői szmokingja kifogástalanul állt rajta, az arca pedig ragyogott a boldogságtól és az izgalomtól.
– Anya! – kiáltotta, de a szavai azonnal megakadtak a torkán, amint meglátott.
Megállt a szoba közepén. A szemei kitágultak, az álla leesett. Hosszú másodpercekig csak bámult rám, nem tudva hova tenni azt a nőt, aki ott állt előtte: smaragdzöld helyett feketében, a jellegzetes ezüstös hullámai helyett teljesen simára borotvált fejjel.
– Anya… mi… mi történt a hajad? – dadogta Michael, és a léptei akaratlanul is hátrább hívták. – Hova lett…?
– Kérdezd meg a drága menyasszonyodat, Michael – mondtam hűvösen, és a táskámért nyúltam. – Ő volt itt reggel a szobámban, amíg aludtam. Ő gondoskodott arról, hogy ma új külsővel jelenjek meg a templomban.
Michael homloka ráncba szoladt, a zavarodottság és a hitetlenkedés harcolt az arcán.
– Sabrina? Nem… ez képtelenség! Sabrinának soha nem jutna eszébe ilyesmi! Ő csak… ő csak izgul a mai nap miatt! Anya, kérlek, ne viccelődj ezzel, a vendégek már várnak, és…






