A nehéz mahagóni ajtó csendesen, de határozottan csukódott be a múlt árnyai előtt. A házban pedig újra felhangzott a nevetés – egy olyan zene, amit soha többé nem fojthatott el semmilyen sötétség.
A nappali padlóján uralkodó fojtogató csendet csak a két kisfiú halk, elfojtott lihegése törte meg, amint még mindig görcsösen kapaszkodtak Lenába. Mr. Caldwell – Julian Caldwell – ott térdelt a szőnyegen, a karjai biztonságosan átölelték a dadust és a gyermekeit, de a tekintete feszülten és keményen szegeződött a falhoz szorított Margaretre.






