Lassan felálltam a padlóról. A lábaim kissé elzsibbadtak, de a tartásom egyenes volt. Megigazítottam a ruhámat, lehajtott fej helyett emelt állal néztem a földön összetört férjemre, aki most már csak egy szánalmas, síró ember volt, aki elbukott a saját maga által ásott veremben.

– Köszönöm, Marcus – mondtam halkan, de határozottan. – De az ügyvédeket már kifizettem. És a kártyán nemcsak a te órád titkos üzenetei vannak, Daniel… hanem a tegnap esti hangfelvétel is, amit a dolgozószobádban rögzítettem, miközben a könyvelőddel arról beszéltél, hogyan akarod hamisítani az aláírásomat a vagyonátruházási nyilatkozaton.

Daniel felnézett, a szeme tágra nyílt a tiszta iszonyattal. Azt hitte, hogy ő irányítja a sakktáblát, de észre sem vette, hogy az utolsó lépésnél már mattot kaptak.

A nappali csendjében csak a falióra ketyegése hallatszott, miközben a külső kapunál megjelentek az első hajnali fények, jelezve, hogy a rémálom véget ért, és egy új, tiszta nap kezdődik.