– Ne játszd itt nekem a büszke nőt, Chlo! – sziszegte Liam, és hirtelen, egyetlen gyors mozdulattal átnyúlt az asztal felett, majd durván megmarkolta Khloe csuklóját.

A nők arcán átfutott a fájdalom és a tehetetlen düh keveréke, de mielőtt még kiránthatta volna a karját, a férfi erősebben szorította meg. A környéken ülő vendégek közül néhányan észrevették a jelenetet; egy pillanatra felnéztek a pezsgőspoharaikból, a pincérek megtorpantak a tálcáikkal a kezükben, de aztán – ahogy az a felső tízezer elegáns, de fásult köreiben lenni szokott – mindenki gyorsan elfordította a tekintetét. Senki sem akart balhét, senki sem akart belekeveredni egy idegen pár magánéleti drámájába. A félelem és a kényelmes közöny vastag pajzsa védte a nézőket.

Senki sem? Nem egészen.

A terem túlsó felében Victor Russo lassan lefejtette a kezét a whiskyspoharáról. A mozdulatu megfontolt volt, szinte mechanikus, mint egy nagyragadozóé, amely felméri a területét. A négy testőre azonnal megfeszült a háta mögött, a tekintetük egyszerre szegeződött a sarokboksz felé, várva a főnökük egyetlen intésére. Victor azonban nem intett. Csak felállt.

Az öltönye finoman suhant a testén, amikor elhagyta a nehéz tölgyfa asztalt. A léptei hangtalanok voltak a vastag szőnyegen, de a jelenléte olyan nehézséggel nehezedett a helyiségre, hogy a zene is szinte eltörpülni látszott mellette.

– Engedj el, Liam! – sziszegte Khloe, a hangja már remegett a visszafojtott haragtól. – Ha nem veszed el a kezed, azonnal hívom a biztonságiakat!

– Ugyan már, ki hívnád? – röhögött fel gúnyosan Liam, miközben még egy centiméterrel közelebb húzta a nőt magához. – Senki sem fog segíteni neked, Chlo. Egyedül vagy.

– Ebben tévedsz, fiam – szólalt meg egy mély, sötét, mégis hihetetlenül nyugodt hang közvetlenül a hátuk mögött.

Liam hirtelen hátrafordult, a szitkozódás megakadt a torkán.

Victor Russo állt a boksz mellett. A magassága, a tökéletesen szabott szénszürke öltönye, és az a dermesztő, mégis fenséges nyugalom, ami sugárzott belőle, azonnal megfagyasztotta a levegőt. A tekintete nem Liam arcára szegeződött, hanem arra a kézre, amely szorosan markolta Khloe csuklóját.

– Ki a fene vagy te? – kérdezte Liam eltorzult hangon, de a hangjából már kiérződött a bizonytalanság, sőt, a rejtett félelem is, amint meglátta Victor mögött a csendben várakozó, kisugárzásukban is veszélyes férfiakat.

Victor nem válaszolt azonnal. Csak lassan lehajtotta a fejét, és a tekintetével rátapadt Liam ujjaira.
– Azt mondják, hogy a férfiak, akik nőkön élik ki a tehetetlenségüket, ritkán élnek meg hosszú életkort a saját lábukon – mondta Victor halkan, de a szavai olyan súllyal csapódtak be, mint egy ólomütés. – És azt is mondják, hogy az Obsidian Room egy kifejezetten elegáns hely. Nem illik ide a szemetelés. Különösen nem a földre kényszerített, olcsó viselkedés.

Liam ujjai akaratlanul is meglazultak Khloe csuklója körül. A nő azonnal kirántotta a karját, és döbbenten, mégis hálásan nézett fel a férfira.

– Te… te nem tartozol ide… ez magánügy… – dadogta Liam, miközben próbált felállni a bokszból, de a lábai alig engedelmeskedtek neki.

– Nincsenek magánügyek ott, ahol én tartózkodom – felelte Victor, majd egyetlen határozott mozdulattal a vállára tette a tenyerét. Nem szorította meg erősen, de a gesztusban annyi fenyegetés rejlett, hogy Liam azonnal hátratántorodott. – Most pedig szépen felállsz, elhagyod ezt a helyet, és soha többé nem keresed ezt a hölgyet. Mert ha még egyszer meglátom a közeledben, akkor apropóként már nem a rendőrségről fogunk beszélni, hanem arról, hogy hol találnak meg holnap reggel.

Liam arcáról minden szín elszállt. Egyetlen szót sem mert szólni; sarkon fordult, és szinte megbotolva a saját lábában elmenekült a kijárat felé, miközben a vendégek némán bámulták a jelenetet.

A nagy csöndben Victor megigazította a mandzsettáját, majd lepillantott Khloe-ra. Az arca meglágyult egy pillanatra, miközben a nőre mosolygott.

– Ms. Hayes – mondta Victor udvarias, de határozott hangon. – Úgy látom, a mai napon a logisztikai problémák mellett a személyes ügyek kezelésében is ráfér egy kis segítség. Megtisztelne azzal, hogy átül az én asztalomhoz? Úgy hallottam, van egy remek ügylevünk, amit meg kellene ünnepelnünk.

Khloe pislogott egyet, a szíve a torkában dobogott, de a szemeiben felvillant a régi, harcos fény. Felnézett a maffiafőnökre, aki az imént mentette meg az estéjét, és egy halvány, de magabiztos mosollyal az arcán bólintott.

– Attól tartok, Victor, önnek nincsenek apróbetűs részei a szerződéseiben, de… talán megér egy próbát.

És a következő perctől kezdve a zene újra szólni kezdett, a pincérek óvatosan folytatták a munkájukat, és a terem legbiztonságosabb asztalánál egy új, veszélyes, de izgalmas szövetség vette kezdetét.