Nathan elmosolyodott, kinyitotta a dobozt, és megmutatta benne a tökéletesen, de gondosan összefogott aranylánc darabjait.
– A karkötőt meg lehet javítani, Maya – mondta lágyan. – De azt a becsületet, amit te mutattál az elmúlt hónapokban, miközben mindannyian vakok voltunk a saját gőgünk miatt… azt soha többé nem hagyom, hogy bárki sárba tiporja.
Maya meglepetten nézett a férfira.
– Nem haragszol, hogy… hogy én voltam az, aki a kezdetektől fogva mondta az igazat, de senki sem akart hallgatni?
Nathan a fejét rázta, és a tekintete elmélyült.
– Éppen ellenkezőleg. Én szégyellem magam, amiért nem figyeltem jobban. De ígérem neked, Maya, hogy ettől az estétől kezdve ez a ház nem a gyanakvás és a hazugság helye lesz. Ez a te otthonod is.
A kandalló lángja megvilágította az arcukat. Kint a birtokon a vihar lassan elcsitult, a felhők szétszéledtek, és a holdfény szabadon áradt be a hatalmas ablakokon. A múlt sebei még nem gyógyultak be teljesen, de a sötétség, ami a kúriát fojtogatta, végleg elszállt.
Maya vett egy mély levegőt, és először érezte úgy, hogy a lelkét nem nyomja semmi. A történetük nem itt ért véget; ez volt a pillanat, amikor az igazság végre átvette az irányítást.






