– Add ide! – sikoltotta Claire, és rávetette magát a karomra, mint egy megvadult macska. Karmoló körmei belehasítottak a vállamba, de nem engedtem. Hátraforgattam a táskát, és a cipzár egyetlen rántásra szétnyílt.
A tartalom kiömlött a fényes mahagóni asztalra.
A hatvan vendég szeme láttára egy vastag, piros bőrbekötésű mappa csúszott ki, rajta Richard Pendelton aranyozott monogramjával. Mellette egy kis briliánsokkal kirakott antik fülbevaló-pár – Richard elhunyt feleségének, Arthur édesanyjának a kedvenc ékszere, amit évtizedek óta a széfben őrzött –, és három darab lepecsételt, készpénzzel teli banki boríték, rajtuk a családi vagyonkezelő pecsétjével.
A csend, ami ezután következett, mélyebb volt, mint bármi, amit addig hallottam. Olyan csönd volt ez, amiben még a legyek zümmögését is lehetett hallani a hatalmas csillár alatt.
Anya a kezét a torkára szorította.
– Claire… – suttogta anya, és a hangja elcsuklott. – Ezek… ezek a nagymama ékszerei. És a… a vagyonkezelési iratok? Miért van nálad Richard széfjének a tartalma?
Claire a sarokba szorulva, vadul zihálva állt. A haja kibomlott a tökéletes kontyból, a sminkje elkenődött az arcán a könnyeitől, de már nem volt benne semmi sajnálat vagy bűntudat – csak a sarokba szorított vadállat tiszta dühdtsége.
– Mert megérdemlem! – sikoltotta Claire, és a hangja végigsöprent a szobán. – Azt hiszitek, nem tudom? Apám az egészet arra a vén, szenilis hülyére, Arthurra akarja hagyni a végrendeletében! Meg a kis drága unokájára, aki itt bámul rám a vörös ruhájában! Én dolgoztam a cégért! Én intéztem az ügyeket, amikor Mark csak a pénzt szórta a kurváira! És most… most egyetlen vasat sem akartak adni, mert azt mondták, hogy „nincs szükségem rá”!
Mark megsemmisülve nézett a húgára. Most döbbent rá, hogy Claire nemcsak a családot verte át, hanem őt is belelökte ebbe a katasztrófába.
– Te… te el akartad lopni apám végrendeletét és a kötvényeket? – nyögte Mark, és a hangja elvékonyodott. – Claire, az bűncselekmény… Szövetségi szintű bűncselekmény!
– Csend legyen, Mark! – hörgött Claire, és a táska maradék tartalmát a földre szórta. – Te sem voltál jobb! Te is ott ültél tegnap este a konyhában, amikor azt mondtad, hogy „bármit megtennél, csak neked is jusson valami a tortából”! Csak gyáva vagy! Mindketten gyávák vagytok!
A szoba levegője megtelt a családi árulás mérgével. A vendégek lassan, szótlanul kezdtek el hátrálni a kijárat felé. Senki sem akart részese lenni annak a zuhanásnak, ami most megindult a Pendelton család felett. A gazdagság, a pompa, a hatalmas connecticuti birtok mindössze egy rothadó márványpalotának tűnt, amelynek az alapjai most egyetlen perc alatt omlottak össze.
De nem kellett sok idő a következő fordulathoz.
A bejárati nehéz tölgyfa ajtó hirtelen kinyílt. A zsanérok megnyikordultak, és a folyosóról egy jól ismert, határozott léptek zaja hallatszott. A kopogás… nem, a jellegzetes, nehéz fadarab hangja.
*Tudom –* futott át az agyamon. *Arthur.*
Az öregember lépett be a nappaliba. A fekete öltönye kicsit meg volt gyűrődve a taxiban, de az arca acélos volt, a szeme pedig élesebben ragyogott, mint az elmúlt tíz évben bármikor. Mellette, a válla mögött egy másik alak lépett be a szobába: egy magas, szürke öltönyös férfi, kezében egy hivatalos irattartó mappával és egy fényképezőgéppel. A helyi rendőrség főhadnagya, akivel Leo – a szerelő – a bírósági feljelentés után összehozta Arthurt.
Arthur megállt a boltív alatt. A tekintete végigpásztázta a földön heverő iratokat, a nyitott bézs táskát, a síró Claire-t, a megsemmisült Markot, és végül megállapodott rajtam. Egy pillanatra megenyhült az arca, amikor meglátta a vörös foltot a kismamaruhámon, de aztán a tekintete ismét kőkeményé vált.
– Látom – mondta Arthur, és a hangja mélyen, nyugodtan zúgott a csendes szobában –, nem késtem el az ünnepségről.
Claire felordított, és a földre rogyott a papírok közé, míg Mark tehetetlenül lógatta a karját, mint egy marionettbábu, amelynek elvágták a zsinórjait.
A birtok hatalmas ablakaiban ekkor tűnt fel az első rendőrautó villogó kék fénye, amely hosszan, könyörtelenül bevilágította a fényűző nappalit.






