Clara hirtelen idegennek érezte magát a saját ruhájában. A poros, egyszerű utazóruhája, ami a Voss farmon még teljesen megfelelő volt, most hirtelen csupasznak és szegényesnek tűnt ebben a gazdag, elegáns környezetben. Megfordult volna, hogy visszamérjen a kocsihoz, de Cole a vállára tette a kezét.

– Nem mészenhova – mondta határozottan. – Ez a ház mostantól a tiéd is. Mrs. Gable készíttetett egy szobát a keleti szárnyban… a te feltételeid szerint. Külön szoba. Teljes szabadság. Senki sem fog kényszeríteni semmire.

Clara bólintott, bár a torkában gombóc ült.
– Köszönöm, Cole.

Az első néhány nap a Marsh-birtokon álomszerűen és feszültséggel telve telt el. Clara napközben bejárta a hatalmas földeket. Meglátogatta a fűrészüzemet, ahol a munkások tisztelettel köszöntek neki – nem azért, mert a főnök felesége volt, hanem mert látták rajta azt a határozott, igazságos tartást, ami miatt a falu népe is tisztelte a Voss családot. Megismerkedett a jószágtartással, a hatalmas legelőkkel, és azzal a bonyolult gazdasági hálózattal, amellyel Cole kézben tartotta a környék kereskedelmét.

De legfőképpen magát Cole-t ismerte meg. A férfi nem az a hallgatag, megtört cowboy volt, akinek a falu ismeri; okos, stratégikus gondolkodású vezető volt, aki éjjelente órákig tanulmányozta a térképeket, a vasútvonalak terjeszkedési terveit, és azokat a jelentéseket, amelyek a korrupt politikusok üzelmeiről szóltak.

Egyik éjszaka, amikor a házban már mindenki aludt, Clara a könyvtárszobában ült. A kandallóban a tűz lassan égett, a lángok sárgás-vörös fénybe borították a polcokon sorakozó bőrkötéses könyveket. Clara a kezében tartott egy régi füzetet, amely az apja és Cole közös múltjáról szólt, amikor hirtelen nyílt az ajtó.

Cole lépett be. Már ő sem viselte a foltos kabitját; egy egyszerű, fehér inget és sötét nadrágot viselt, az ingujja fel volt gyűrve az alkarjáig, felfedve a régi égési és vágási sebeket.

– Nem tudsz aludni? – kérdezte halkan, miközben megállt a könyvespolc mellett.

Clara becsukta a füzetet, és felnézett rá.
– Nem tudok aludni, Cole. Túl sok minden jár a fejemben. Amikor azt hittem, hogy egy szegény emberhez megyek feleségül, azt hittem, tudom, mi vár rám. Azt hittem, nekem kell megmentenem a családomat a saját erőmből. De most… most úgy érzem, mintha egy idegen világban lennék, ahol mindenki másnak jobban ismertem a szerepét, mint a sajátomat.

Cole lassan odalépett hozzá, és letérdelt a szék elé, hogy a szeme egy magasságban legyen az enyével. A tekintetében annyi gyengédség csillogott, ami teljesen ellentmondott a kemény, kérlelhetetlen külsőjének.

– Te nem azért jöttél ide, Clara, hogy szerepet játssz – mondta mély, megnyugtató hangon. – Azért jöttél, mert te vagy az egyetlen ember ezen a vidéken, akiben megbízhatok. A falu azt hiszi, hogy egy elszegényedett lányt vettem feleségül sajnálatból. De a valóságban… én vagyok a szerencsés. Mert te vagy az a nő, aki nem a vagyonomat nézte, hanem azt a férfit, aki ott állt a sárban.

Clara szíve kihagyott egy ütemet. A férfi ujjai lassan, óvatosan megérintették a kezét az asztalon. Nem húzta el. Sőt, egy picit közelebb hajlott hozzá.

– És mi lesz hat hónap múlva, Cole? – súgta Clara, és a hangja alig volt hangosabb a tűz pattogásánál. – Amikor lejár a megállapodásunk? Amikor a szüleim biztonságban vannak, és a földjüket kifizetted? Akkor is azt akarod, hogy itt maradjak?

Cole tekintete elmélyült. A hüvelykujjával óvatosan megsimította a csuklóját.
– Azt akartam, hogy a megállapodásunk megvédjen téged, Clara. Hogy neked is legyen választásod. De ha azt kérdezed, mit remélek… azt remélem, hogy soha többé nem akarsz majd elmenni innen. Mert ez a ház… ez a ház nélküled ugyanolyan üres volt, mint a régi kunyhóm a patak partján.

—

Két héttel később a helyzet drámai fordulatot vett. A békésnek tűnő napot egy sötét hír zavarta meg: Miller, a korrupt kereskedő, aki éveken át zsarolta Silver Creek gazdáit, összejátszott a helyi bíróval, és hivatalos eljárást indított a Voss farm ellen, azzal a hamis vádjal, hogy a földet illegális adócsalás útján szerezték vissza. Azt követelték, hogy Clara édesapja hagyja el a birtokot negyvennyolc órán belül, különben a seriff emberei erőszakkal lakoltatják ki őket.

Amikor a hír megérkezett a Marsh-birtokra, Clara dühbe gurult. A harag, ami benne égett, nem a tehetetlenségből fakadt, hanem abból a büszkeségből, amit a családja nevéért viselt.

– Nem hagyhatom, hogy ezt tegyék velük! – kiáltotta Clara a könyvtárszobában, miközben a papírokat lapozta. – Miller azt hiszi, hogy most, hogy a nevedet viselem, elérhet minket!

Cole az asztal mellett állt, a karját összefonva a mellkasán. Az arca kőkemény volt, de a szemében nem félelem látszott, hanem az a hideg, fegyelmezett tűz, ami akkor izzott benne, amikor a bérgyilkosokkal szembenézett.

– Miller hibát követett el – mondta Cole halkan, de a hangjában olyan fenyegető erő rejtőzött, amitől Clara is hátrahűlt. – Azt hitte, hogy mivel eddig csendben voltam, gyenge vagyok. Azt hitte, hogy a vagyonomat elrejtheti a hamis papírokkal. De nem tudja, hogy az elmúlt öt évben mindenegyes korrupt aláírását, minden sikkasztását dokumentáltam.