A csend, ami a felvétel után következett, mélyebb volt, mint a halál.

Vance őrnagy hirtelen megfordult, és a kijárat felé vetette magát, de a katonai rendészek villámgyorsan reagáltak. Két hatalmas testőr ragadta meg a karjait, és a földre teperte a tisztet, aki hisztérikus sikolyba torkollva kezdett kiabálni:
– Engedjetek el! Ez egy összeesküvés! Ti semmit sem értetek!

– Vance őrnagy – mondta az ezredes, a hangja fagyos volt, mint a sarki szél. – Letartóztatásban van hazaárulás, gyilkosság és a katonai eskütétel megszegése miatt. A katonai rendészet azonnal kísérje el a maximális biztonságú fogdába.

A rendészek durván felrántották Vance-t a földről, és a bilincsbe vert, vergődő tisztet kivonszolták a tárgyalóteremből. Az ajtók nehéz csattanással záródtak be mögöttük.

## A becsület visszatérése

A bírósági tanács tagjai felálltak. Az ezredes mélyen a szemembe nézett, és a korábban hideg, szigorú arcán most egy mély tisztelet és sajnálat árnyéka suhant át.

– Vádlott – szólalt meg az ezredes, és a hangja most nem a vád, hanem a feloldozás hangja volt. – A bíróság felülvizsgálta a bemutatott bizonyítékokat. A vádak ellenetek teljes egészében ejtve vannak. A becsülete, hadnagy… teljesen tisztázva van. Köszönjük a szolgálatát. Szabad ember.

A teremben ülő katonák és a nézők – akik eddig némán figyelték a drámát – hirtelen felálltak, és egyhangú, tiszteletteljes tapsban törtek ki.

Nem érdekelt a taps. Nem érdekelt a hivatalos elismerés. Lehajoltam, átöleltem Roxy nyakát, és a fejemet a puha bundájába temettem. A kutyám – a bátor tárgy, akit a vád ellenem akart felhasználni – volt az egyetlen, aki végig tudta az igazságot.

– Jól van, lányom – súgtam a fülébe, miközben a könnyeim szabadon folytak le az arcomon. – Hazatérünk. Végre hazatérünk.

A tárgyalóterem fényes neonfényei alatt a díszegyenruhám gombjai csillogtak. A völgy árnyai, a hátrahagyott testvérek emléke és a harc, amit megvívtunk, örökre bennem maradnak; de a nevem, a becsületem és a lelkem végre szabad volt. Kézen – vagyis inkább a hűséges kutyámmal az oldalamon – léptem ki a nyitott ajtón a délutáni napfényre, hogy elinduljak egy új élet felé.