– Igen… igen, értem. Soha… soha többé.

Megfordultam, átléptem a ring kötelein, és kiléptem a vasfüggönyös kijárat felé. A hátam mögött a teremben teljes volt a csend; senki sem mert megszólalni, senki sem mert utánam kiáltani. A hűvös chicagói szél megcsapta az arcomat, amikor kinyitottam a nehéz acélajtót, de a lelkemben lévő fagy most először kezdett el lassan felengedni. Maya otthon aludt a gyógyszerek hatása alatt, de tudtam, hogy amikor felébred, a világ egy sedikit biztonságosabb hely lesz számára.