Az éjszaka hosszan és nehezen telt. A folyosón időnként hallottam a szüleim fojtott vitáját. Chloe is megérkezett késő este, a drága sportkocsijának gumikerekei hangosan csikorogtak a kavicsos felhajtón. Hallottam, ahogy betoppan a bejárati ajtón, és hisztérikus hangon kérdezi:
– Na? Aláírta? Megvan a papír? El lehet kezdeni az esküvői helyszín lefoglalását a Plaza Hotelben?

Patricia hangja csitította:
– Holnap reggel, Chloe. Voss doktor befejezi a jelentést, és holnap délután benyújtjuk a bíróságra. Addig nyugton kell maradni.

Mosolyogva aludtam el. Egy olyan mosollyal, ami nem a gyászról szól, hanem arról a pillanatról, amikor a ragadozó azt hiszi, ő az úr, de elfelejti, hogy a préda időközben fegyvert kovácsolt a sötétben.

—

Másnap reggel pontosan fél kilenckor léptem ki a szüleim házának ajtajából. Patricia a konyhaablakból nézett ki, az arcán aggodalomnak álcázott gyanakvás ült.

– Hová mész, Fay? – kérdezte, amikor kinyitottam a kaput. – Azt beszéltük, hogy ma délután átnézzük a dokumentumokat a közös jövődről.

– Csak egy kis levegőt kell szívnom, anya – feleltem hűvösen. – Hamarosan visszatérek.

– Ne késs sokáig! – kiáltotta utánam. – Voss doktor tizenegyre érkezik a végleges igazolással!

Nem válaszoltam. Beszálltam a bérelt autómba, és elindultam Ridgewoodból Manhattan felé. A Hudson-folyó felett átívelő híd acélszerkezete úgy ragyogott a reggeli napfényben, mint egy óriási penge. A rádióban hír szzólt a tőzsdéről, de én a saját belső zenelejátszómat hallgattam: a saját lépteim ütemét, amint egyre közelebb kerültem a Wall Streethez, James Whitfield irodájához.

A manhattani ügyvédi iroda huszonnegyedik emeletén a levegő hűvös volt és illatos. James titkárnője, egy elegáns, idős hölgy, mosolyogva intett, hogy beléphetek.

James Whitfield az íróasztala mögött ült. Az arca komoly volt, de a szemében ott csillant az a fajta elégedettség, amit csak egy olyan ember érez, aki évtizedek óta látott már mindent a jog világában, de még mindig képes meglepődni az emberi kapzsiság mélységén.

– Ülj le, Fay – mondta, és egy vastag, bőrkötéses mappát tolói át felém az mahagóni asztalon. – Örülök, hogy időben megérkeztél. A szüleid valószínűleg már ott toporognak az orvosukkal a nyakukon.

– Pontosan tizenegyre váratják a jelentést – mondtam, miközben leültem a bőr fotelbe. – Mi van abban a mappában, James? Nathan mit hagyott hátra?

James kinyitotta a mappát. A lapok szélén hivatalos pecsétek, ügyvédi aláírások és banki logók sorakoztak.

– Nathan zseniális volt, Fay. És ami még fontosabb: ismerte a családodat. Sokkal jobban, mint te akartad beismerni magadnak – kezdte James, miközben áthúzott hozzám egy különálló dokumentumot. – Amikor Nathan megkérte a kezed, a szüleid nemcsak téged láttak benne, hanem egy bankautomatát. Nathan ezt pontosan tudta. Amikor felépítette a múzeumi kurátori karrieredet és a saját magántőkéjét, nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy a nevedre íratja a manhattani loftokat.

– De… a szüleim azt mondják, hogy cselekvőképtelen vagyok. Azt hiszik, ha Voss doktor aláírja a papírt, átveszik a vagyonkezelést.

James elmosolyodott. Egy keskeny, éles mosoly volt az.

– Hát itt a hiba, kedvesem. A szüleid azt hiszik, hogy Nathan vagyona egy egyszerű hagyaték, amit egy gyámnapon keresztül fel lehet osztani. De nem az. Nathan hat hónappal ezelőtt, amikor kiderült a betegsége – mert igen, Fay, Nathan már tudta, hogy baj van –, létrehozott egy visszavonhatatlan, nemzeti szintű vagyonkezelői alapítványt. És a vagyonkezelő nem te vagy. Nem is a szüleid.

James megállt egy pillanatra, hogy a hatás tökéletes legyen.

– Hanem a múzeum, ahol dolgozol, együtt egy független, bírósági felügyelet alatt álló civil szervezettel. Te jogosult vagy a havi jövedelemre, a lakások használatára és a teljes jólétedre, de a tőkét – a nyolcmillió ötszázezer dollárt és a hat loftot – *senki*, de ismétlem: *senki* nem tudja eladni, zárolni vagy átutalni anélkül, hogy a múzeumi kuratórium és a szövetségi ügyészség jóvá nem hagyja. Sőt…

James kivett egy másik papírt a mappából, amelyen egy piros bélyegző állt: *CONFIDENTIAL / LEGAL HOLD*.

– …Nathan belefoglalt egy különleges záradékot is. Ha bárki a családodból – különösen Patricia vagy Gerald Hobbes – megkísérli a cselekvőképességed megkérdőjelezését, vagy hamis orvosi jelentésekkel akarja birtokba venni a vagyonodat, az alapítvány automatikusan egy bűnügyi nyomozást indít csalás, kényszerítés és okirat-hamisítás gyanúja miatt.

A levegő megfagyott a szobában. A zsebemben lévő telefon halkan rezgett – egy újabb üzenet Patriciatól: *„Hol vagy már? Voss doktor itt van. Siess haza, ne hozd ránk a frászt!”*

– Szóval… – suttogtam, és a torkom kiszáradt. – Nathan nemcsak biztonságban tudott engem…

– Nathan egy jogi csapdát állított fel a szüleidnek – fejezte be James. – Tudta, hogy ha meghal, a kapzsiságuk azonnal aktiválódni fog. Nem akarta, hogy harcolnod kelljen velük. Azt akarta, hogy te csak hátradőlj, és nézd, ahogy a saját csapdájukba sétálnak bele.

– És Dr. Voss? – kérdeztem, miközben a fejemben már összeállt a kirakós minden darabja. – Ő hamis orvosi jelentést készül aláírni. Az nem bűncselekmény?