– Maradj itt anya mellett, Anna – mondta Péter hirtelen határozottsággal, miközben a fekete dzsekijét jobban magára rántotta. – Én most lemegyek a pinceirodába. Megnézem a teljes naplót az elmúlt negyvennyolc órából. Ha valaki idejött, annak nyoma van a szerveren.
– Péter, kérlek, légy óvatos! – kapott a fia karja után Anna, és a hangja remegett. – Ha valaki a házban van… nem tudjuk, ki az. Lehet, hogy fegyvere van!
– Nem fogok tétlenül ülni, amíg valaki a saját házunkban garázdálkodik, miközben az édesanyám itt fekszik betegen – mondta Péter hideg, hajthatatlan hangon.
A folyosó sötét volt és csendes, amikor Péter kilépett a hálószobából. A léptei szinte hangtalanul estek a parkettára. A lenti pincelejárat felé vezető ajtó nyikordult egy kicsit, amikor kinyitotta. A pince levegője hűvös volt, és a nedves kő meg a régi papírok szaga áradt belőle. A sarokban álló kis szerverszekrény kék LED-jei idegesen villogtak a sötétben.
Péter leült a régi faíróasztalhoz, bekapcsolta a monitorra kötött terminált, és behívta a belépési kódokat. A képernyőn zöld sorok futottak le: 02.14. – 14:22 – Főbejárat: Kulcsos nyitás (User: Admin-2) 02.14. – 14:25 – Nappali kamera: Ideiglenes lekapcsolás 02.14. – 14:30 – Irattár széf: Nyitva
Admin-2.
Péter összeszorította a fogait. Két adminisztrátori kód létezett a házban: az övé, meg az a tartalék kód, amit három évvel ezelőtt adott át… a sógorának, Tamásnak, amikor az ingatlanügyekben segített nekik a banki hitel átstrukturálásakor. Tamásnak, akiről azt hitték, hogy a család legmegbízhatóbb támasza, és aki a múlt héten még a kedves, aggódó rokon szerepét játszotta a vasárnapi ebédnél.
De a naplófájlok nem hazudtak. Tamás nemcsak a kódokat ismerte; a pénzügyi dokumentumokat is vizsgálta. Sőt, a legutolsó bejegyzés szerint Mária asszony végrendeletének digitális másolatát is megpróbálta átmásolni egy külső adathordozóra.
A ház, a telek, a vagyon – minden, amiért Péter apja és édesanyja megdolgozott, nemcsak egy családi otthon volt. Egy pénzügyi célpont volt Tamás és egy gyanús ügyvédi iroda számára, akik a háttérben egy olyan letéti csalást készítettek elő, amellyel Mária asszony cselekvőképtelenségét kihasználva az egész birtokot átjátszhatták volna egy harmadik félnek.
Visszatérve a hálószobába, Péter arca sápadt volt, de a tekintetében már nem a döbbenet, hanem a hideg, fegyelmezett harag lakozott. Anna ott állt az ágy mellett; Mária asszony nyugodtabbnak tűnt, a légzése lelassult, de a szemei még mindig a fiát keresték.
– Megvan – mondta Péter halkan, de határozottan, miközben bezárta a hálószoba ajtaját, és kulcsra zárta. – Tamás volt az. A kódokat használta. Nemcsak a behatolást intézte, hanem a nyugdíjalapot és az ingatlan papírjait is megpróbálta hamisítani, amíg mi az édesanyámat ápoltuk.
Anna arca megdermedt. – A testvéred… a te saját sógorod? Hogy tehette ezt? Mégis miért?
– A pénzért, Anna. A telek ára az utóbbi években megtízszereződött az új autópálya-terv miatt. Tamás nagy adósságban úszik a szerencsejátékok miatt, és azt hitte, hogy mivel anya tehetetlen, mi meg a gondozással vagyunk elfoglalva, észre sem vesszük, hogy a lábunk alól húzzák el a talajt.
Péter odalépett az éjjeliszekrényhez, felvette a telefonját, és bepötyögött egy számot, de nem a rendőrségét. Egy régi ismerősét hívta, egy korábbi nyomozót, aki most magánbiztonsággal foglalkozott.
– Tamás – mondta Péter a telefonba, amikor a hívás kapcsolódott, és a hangja olyan hideg volt, mint a fagyott acél. – Tudom, hogy hol vagy. És tudom, mit kerestél a pincében. Ha tíz percen belül nem vagy itt a bejárati ajtó előtt, hogy személyesen magyarázd el mindezt a rendőröknek, akkor nemcsak a hamisítási ügyet adom át a hatóságoknak, hanem az összes pénzmosási bizonylatot is, amit a cégedről találtam a rendszerben. Vettem?
A vonal túlságos végén hosszas csend felelte. Aztán egy fojtott, ideges hang hallatszott: – Péter… várj… beszéljünk meg! Ne csináld ezt a családdal…
– Család? – vágott közbe Péter, és a szeméből áradt a megvetés. – Olyan ember nincs a családban, aki egy haldokló asszony ágyától lopja el a jövőt. Tíz perced van, Tamás.
Péter letette a telefont. Odalépett az ágyhoz, leült az idős anyja mellé, és gyengéden megfogta a hideg kezét. Mária asszony száján egy halvány, szinte észrevehetetlen mosoly futott át. A szemei megnyugodtak; a vihar, ami a ház felett lebegett, végre elérte a tetőpontját, de a család igazsága győzedelmeskedett.
A folyosón, a bejárati ajtó irányából hamarosan megjelentek az első bizonytalan, sietős léptek. Az igazi harc most kezdődött, de Péter már nem félt. A ház, a múlt és az édesanyja emléke biztonságban volt.






