– *Igen* – fordult hozzám Hail, és a száján egy halvány, elismerő mosoly futott át. – *De van valami, amit tudnia kell. A harcai készenléti értékelés, amivel megbíztam… a parancsnokság úgy döntött, hogy ezt a pozíciót állandósítjuk. Azt akarjuk, hogy ön vezesse a Fort Liberty teljes kiképzési és biztonsági ellenőrző osztályát alezredesi kinevezéssel, amint a papírmunka lezajlik.*
Meglepetten néztem a parancsnokra. Nem számítottam arra, hogy egy három hete érkezett „íróasztali” tiszt kapja meg a bázis legfontosabb felülvizsgálati posztját.
– *Megtiszteltetés, uram* – mondtam, miközben határozottan tisztelegtem. – *Elvállalom.*
—
Két héttel később a Fort Liberty központi kiképzési területe ragyogó napsütésbe borult. Az őszi hűvös reggeli szellő átfújta a lőtereket és a gyakorlópályákat, ahol a katonák az új, szigorúbb biztonsági előírások szerint hajtották végre a close-quarters gyakorlatokat.
Az adminisztratív épület előtt állva, a tiszta, vasalt egyenruhámban, a vállamon a friss jelvényekkel néztem a lent folyó munkát. Emily Carter őrmester lépett oda hozzám egy friss jelentéscsomaggal a kezében.
– *Százados… azaz, alezredes asszony* – mosolygott elégedetten Carter. – *A reggeli jelentések megérkeztek. Minden szakasz betartja az új protokollokat. Nincs eltérés, nincs elhallgatott sérülés.*
– *Kiváló, őrmester* – vettem át a dokumentumokat. – *És a holnapi taktikai szimuláció? Minden készen áll?*
– *Igenis. A felszerelések ellenőrizve, a biztonsági zónák kijelölve. És…* – Carter egy pillanatra elhallgatott, majd a szája sarkában egy apró mosoly rezzent meg – *senki sem fogja kést dobálni magára.*
Elnevettem magam.
– *Remélhetőleg nem, Carter. De ha mégis… tudom, hol a helye.*
Ahogy a katonák sorakoztak a pályán, és a vezényszavak hangja betöltötte a reggeli levegőt, éreztem, hogy a helyemen vagyok. Nem számított, hogy egy irodában ültem-e a számítógép előtt, vagy a sárban álltam a kiképzés alatt; a fegyelem, az igazság és a biztonság ugyanolyan fontosak voltak mindkét helyen.
És ha valaki még egyszer megpróbálta volna alábecsülni az „íróasztali hercegnőt”, hát… a reflexek sosem rozsdásodnak be.






