És amikor estére elment, és én becsuktam utána az ajtót, a ház nem tűnt üresnek. A kék ruha még ott lógott a szekrényben, de már nem a magányt jelképezte, hanem azt a csendes döntést, amivel megmentettem nemcsak magamat, hanem talán a fiamat is. Tudtam, hogy még hosszú út áll előttünk, de az első lépést megtettük. És a gyertya az asztalon – nos, az már nemcsak viasztócsát hagyott maga körül, hanem fényt is.